Sajtótájékoztató a Színházi Olimpiáról, a Bábszínházi világtalálkozóról

Április 5-én a szombathelyi városházára hívtuk a sajtó képviselőit.  A 10. Színházi Olimpia részeként megvalósuló Bábművészeti világtalálkozó nyugat-magyarországi programjait ismertettük.

A helyszín azért volt Szombathely, mert régióközpontként a Mesebolt Bábszínház koordinálja a Zala és a Győr-Moson-Sopron megyei programokat is.

Az egybegyűlteket Horváth Soma, Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere köszöntötte. Majd az észak-nyugati triolát alkotó három bábszínház igazgatója, Kocsis Rozi ( Vaskakas Bábszínház, Győr), Szűcs István (Griff Bábszínház, Zalaegerszeg) és Kovács Géza (Mesebolt Bábszínház, Szombathely) ismertette a világtalálkozó programelemeit.

Közben a Mesebolt művészei egy rövid, különleges technikával készített bábetűdöt is megmutattak az újságíróknak.

A Magyarországi Bábművészek Szövetsége 13 vidéki bábszínház összefogásával egységes művészeti koncepció mentén kialakított három hónapos programot valósít meg, mellyel több évtizedes hiányt pótol. A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll.
Színháztörténeti jelentőségű, hogy az Olimpiák történetében először jelenik meg a bábszínházi műfaj. Ez csaknem egy éves előkészítő munka eredménye, s bizonyítja a magyar bábos szakma erejét, tenni akarását. Lehetőség arra, hogy a színházművészetnek ez a minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő műfaja végre teljes sokszínűségében megmutatkozhasson.  A tervek szerint 12 városban, 9 szakmai workshop, 3 kiállítás, 6 alkotói projekt, 332 előadás valósul meg 53 külföldi, 57 hazai és 7 határon túli báb- és utcaszínház közreműködésével. A fellépők 4 kontinens 24 országából érkeznek.

Kuriózum a rendezvénysorozat azért is, mert nem gyakori, hogy az ország egy teljes szakmai közössége együtt hoz létre valamit.

Fontos, hogy a Bábművészeti Világtalálkozó minden korosztálynak kínál látnivalót. A gyerekprogramok mellett lesznek ifjúsági és felnőtt előadások is. De a fókuszban a családok vannak: a sorozatban meghatározóak azok az alkalmak, ahol a gyerekek, szülők és nagyszülők együtt élhetnek át élményeket.

Különleges ez az esemény városunkban is. Ez lesz Szombathely kultúrtörténetének legnagyobb színházművészeti találkozója, s az 1. nemzetközi színházi fesztivál a városban.

 

megosztás

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31