A Mesebolt 2 előadása is a 2023/24-es évad legjobbjai között

Idén a gyermek- és ifjúsági színházi kategória kritikusdíjáról öttagú grémium döntött: Keszte Bálint, Ölbei Lívia, Papp Tímea, Puskás Panni és Stuber Andrea. Szavazataik alapján az Örkény Színház Klara és a Nap című előadása lett az évad legjobbja. (Gratulálunk az alkotóknak!)
A kuratórium tagjai az előző évhez hasonlóan nyilvánosságra hozták azoknak az előadásoknak a listáját is, amelyeket kiemelkedőnek találtak az elmúlt évad magyar gyermekszínházi kínálatában, s versenyben voltak a díjért.
A listában hat színház hét előadása található.
Köztük két szombathelyi produkció, az ABC – BetűJáték és a Szegény Dzsoni és Árnika című.

A kuratórium az alábbiakkal indokolta döntését:

„A Mesebolt Bábszínház Bartal Kiss Rita rendezte előadása paradox módon jóformán szavak nélkül: a hang, a mozgás, a ritmus, a fények, az animáció teremtő erejében és a cirkusz műfajára jellemző kiszámíthatatlanságban, a három különböző habitusú színész, Gyurkovics Zsófia, Varga Bori, Kovács Bálint koncentrált összjátékában bízva meséli el a nyelv, a költészet, az irodalom születésének történetét, amelyben az ige folyton testté és a test igévé lesz; és amely az emberré válás története is egyben. Mintha az alkotók szemérmes, az érzelmeket humorban oldó vallomása lenne ez a bemutató: hódolat annak a kultúrának, amelynek középpontja a mostanában megszűnni látszó Gutenberg-galaxis. Az ABC – BetűJáték hat éven felüli közönség figyel, ráismer és zengi az ABC-t.”

„Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikáját felolvasni közös élvezet szülőnek és gyereknek. A helyzet nehezebb, ha az együttlét csak virtuális, s a mesemondás a távolból, szkájpon zajlik. A Mesebolt Bábszínház előadása érezhetően ilyen helyzetet modellál. A telefon egyik végén a Varga Bori hangú kislány. A másikon az apa, egy kietlennek ható lakásban. Szülői leleményességgel kelti életre a mese hőseit. Östör király egy nagyfülű bögre. Árnika csinos, virágos csésze. Csípő- és harapófogók válnak alattvalókká, görbe esernyőfogantyúba szuszakolt alma boszorkává. A Kolozsi Angéla írta feldolgozás, Kovács Géza rendezése és Lukács Gábor színes, energikus tárgyanimációs játéka szurkolóvá tesz bennünket. Nemcsak Dzsoninak és Árnikának drukkolunk, hanem az apukának is.”

Mindkét előadás műsoron marad, szeptembertől is szerepel Mesebolt kínálatában, s látható lesz nemcsak Szombathelyen, hanem az ország más településein is.

 

megosztás

október

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

november

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30