
Kemény Henrik 100 – A Vitéz László-játékok nagymestere Drámapályázat
Kemény Henrik 100 – A Vitéz László-játékok nagymestere
Drámapályázat
A Vojtina Bábszínház és a Korngut-Kemény Alapítvány Kemény Henrik születésének 100. év fordulója alkalmából pályázatot hirdet kortárs magyar színművek megírására.
A pályázat tematikája: Vitéz László-történetek
Az évfordulós pályázat célja, hogy olyan új drámai alkotások szülessenek, amelyek méltón képviselik a vásári hős, Vitéz László ikonikus alakját.
Vitéz László a történelmi rendszereken és korszakokon átívelő, minden kataklizmát túlélő ele venség, a folyamatos jelenvalóság megtestesítője. A nemzeti kontinuitás képviselője, aki min denkor képes felülkerekedni a halálon és legyőzni ellenségeit, még ha maga az ördög is az. Életkortól és történelmi korszakoktól függetlenül mintát ad a mindennapi hőssé válásához.
A tágan értelmezett Vitéz László-tematikához kapcsolódva, csupán azzal a megkötéssel, hogy a műben Vitéz László alakjának meg kell jelennie, minden szerző benyújthatja színdarabját a pályázati felhívásban leírtak szerint.
A pályaművel kapcsolatos követelmények:
Pályázni lehet olyan új, magyar nyelvű színpadi művel, amely még nem jelent meg nyomtatás ban vagy valamely digitális platformon, semmilyen formában nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi pályázatokon, és felhasználási jogával, így különösen annak terjesztési, nyil vános előadásra, nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó jogával harmadik személy nem ren delkezik.
A pályázat jellege: nyílt, jeligés
A pályázók köre, a pályázaton való részvétel feltételei:
Pályázhat bármely természetes személy, tekintet nélkül állampolgárságára, tartózkodási helyére vagy életkorára. Egy szerző csak egy művel pályázhat.
A beérkező pályaműveket három fős, színházi szakemberekből álló zsűri értékeli.
A pályaműveket elbíráló zsűri tagjai:
Gimesi Dóra DLA, író, dramaturg,
Kékesi Kun Árpád PhD, színháztörténész, a KRE BTK docense,
Ács Norbert DhD, az SZFE egyetemi adjunktusa, a Budapest Bábszínház művésze,
Jászay Tamás PhD, újságíró, kritikus, kurátor, az SZTE BTK adjunktusa, a Revizor főszer kesztője
A nyertes művek megjelenésének gondozása:
A zsűri által kiválasztott műveket a Vojtina Bábszínház és a Korngut-Kemény Alapítvány Vitéz László-történetek 2025 címmel, könyv formájában megjelenteti.
A Vojtina Bábszínház Művészeti Tanácsa a zsűrizett művek egyikét kiválasztja, amelyet a báb színház 2025/26-os évadban színre visz.
A pályázatok beadási határideje: 2025. május 1.
A drámapályázat eredményhirdetése: 2025. május 20.
Könyvbemutató: 2025. június 21-én, Debrecenben, a Vörössipkások Nemzetközi Találkozóján.
A benyújtásra megjelölt határidőn túl érkezett pályaművek nem kerülnek elbírálásra.
A pályázó tudomásul veszi, hogy:
− a pályázati kiírás feltételei magára nézve kötelezőek,
− a bírálati eljárás során született döntést el kell fogadnia, az ellen kifogással nem élhet, − a szerzői jogról szóló törvényben biztosított személyhez fűződő jogokon kívül egyéb igény érvényesítésére nem jogosult,
− a pályázat során megadott személyes adatokat a pályázat kiírója kizárólag a pályázat lebo nyolítása céljából és annak időtartama alatt kezeli.
A pályaművet Word- vagy PDF-formátumban a szervezes@vojtinababszinhaz.hu címre kell megküldeni.
A megküldött dokumentumban és annak elnevezésében kizárólag a jelige és a mű címe szere peljen. A pályamű anonimitásának megőrzéséről a pályázat kiírója gondoskodik a zsűrihez tör ténő továbbítás során.
A pályázók értesítést kapnak arról, hogy pályázatuk beérkezett és továbbításra került a bírálók felé.
A műre vonatkozó terjedelmi elvárás: maximum 110.000 leütés (kb. 60 oldal)
A pályázattal kapcsolatos további információ a szervezes@vojtinababszinhaz.hu e-mail címen kérhető.
Díjazás:
Az első három helyen végzett mű szerzői pénzjutalomban részesülnek.
I. helyezett: 500.000 Ft
II. helyezett: 300.000 Ft
III. helyezett: 200.000 Ft