A kíváncsi kiscsikó a YouTube-on
A kíváncsi kiscsikó történetéből a Bábszínház először 2011-ben készített előadást 1-3 éves gyerekeknek. A versekből-mondókákból összeállított játék nagyon sikeres volt, 7 éven keresztül szerepelt kínálatunkban.
2020 novemberében újra elővettük. H. Nagy Katalin rendező és Császár Erika tervező újragondolta, felfrissítette, s a bábszínház új szereposztással (Császár Erika, Varga Bori, Kosznovszky Márton) bemutatta. A premierről sajnos a nagyközönség lemaradt, a világjárvány miatti rendezvénystop következtében csak a színház dolgozói ülhettek a nézőtéren.
A nézők és színészek személyes találkozására még várni kell. De úgy gondoltuk, hogy addig is, legalább az online térben, meg kell mutatnunk ezt a régi-új játékot. Felvételt készítettünk hát a teljes előadásról. Ezt megnéztük, megbeszéltük, aztán okulva a csekélyke (de egyre növekvő!) filmes ismereteinkből adódó hibáinkon, újra felvettük. Ezzel a második változattal már elégedettek voltunk.
Ezt mutatjuk meg a Mesebolt TV-ben - a vasárnapi matiné helyett – február 14-én 10 órától, a Mesebolt YouTube csatornáján.
Figyelem! A Mesebolt TV aktuális adása a következő héten is elérhető: azt csütörtök estig bármikor megnézheti vagy újranézheti minden érdeklődő. Így A kíváncsi kiscsikó február 18-án estig ingyenesen megtekinthető.
Jó szórakozást kívánunk!
A Mesebolt TV február 21-i adásában bábművészünk, Kőmíves Csongor jóvoltából egy teljesen új bábetűddel jelentkezünk, de bemutatkoznak majd a 2020-as AGORA GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL legjobb vers- és mesemondói is.