Apró manó bérlet 2025-26.

Apró manó bérlet 2025-26.

bölcsődei, óvodai csoportoknak
1-4 éveseknek

A 2025-ben 30. születésnapját ünneplő Mesebolt Bábszínház már 15 évvel ezelőtt csatlakozott ahhoz az észak-nyugat európai kezdeményezéshez, hogy a legkisebbeknek, az 1-4 éveseknek is készüljenek színházi előadások. Azóta az ország szinte valamennyi bábszínháza ajánl produkciókat ennek a korosztálynak. Persze ezek teljesen mások, mint az óvodás-kisiskolás előadások. Túl azon, hogy rövidebbek (20-25 percesek), igazodnunk kellett a picik életkori sajátosságaihoz is. Nem egybefüggő történeteket kínálunk, mondókákból építkezünk, sok a szöveg nélküli játék, a díszlet nem monumentális inkább meghitt és barátságos, a látványvilág letisztultabb, de mindig apró csodákat rejt, a színészek folyamatosan kapcsolatot tartanak a gyerekekkel, s a végén együtt játszanak velük. És még sorolhatnánk hosszan a jellegzetességeket. Fontos az is, hogy ezeket a pöttöm színházi előadásokat (mert külön nevük is van) ha csak tehetjük a bölcsődékben, óvodákban, a gyerekek számára ismerős és biztonságos környezetben játsszuk. A kezdetek óta partnerünk a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény. Segítjük, tanítjuk egymást. Az együttműködés eredményeként -az országban egyedülálló módon- Szombathelyen hosszú évek óta minden bölcsődés gyermek minden esztendőben legalább egy alkalommal láthat bábelőadást. 
2025 őszétől folytatjuk a tavaly már elkezdett folyamatot, s kedvezményes áron, bérletes rendszerben 2 előadást kínálunk a bölcsődei csoportoknak és a kiscsoportos óvodásoknak.


A bérletben szereplő előadások:
Ti-ti-tá (műsoron 2026. február első két hetében)
Színes mese (műsoron 2026. május első két hetében)

A bérlet ára: 3000 Ft (Egy alkalomra szóló jegy ára: 1800Ft)
Bölcsődék és óvodák jelentkezését várjuk 2025. november 30-ig.
Befizetési határidő: 2025. január 31.
Egy-egy előadáson a minimum létszám: 30 fő, a maximum: 60 fő.

FACEBOOK
Látogassanak el Facebook-oldalunkra, melyen rendszeresen friss hírekkel, új eseményekkel jelentkezünk: facebook.com/meseboltbabszinhaz
MESEBOLTBABSZINHAZ.HU
Internetes oldalunkon bővebben is olvashatnak aktuális programjainkról, premierjeinkről, előadásainkról, s a fotógalériák megtekintésére, belépőjegy-foglalásra is lehetőség van.
YOUTUBE
Az alábbi linken kis ízelítőt láthatnak előadásainkból: https://www.youtube.com/user/meseboltbabszinhaz/videos


A bérletben szereplő előadásokról:

TI-TI-TÁ - báb-zene-játék
Rendező: H. Nagy Katalin
Alkotótársa: Rumi László
Játsszák: Kovács Bálint, Varga Bori, Barabás Bíborka eh.

ajánlott életkor: 1-4

Ti-ti-tá - ritmusra dobog a szívünk
Tá-ti-ti - ritmusra vesszük a levegőt
Ti-tá-ti - pislogunk
Tá-ti-ti - ásítunk, nevetünk, alszunk
Nem figyelünk rá, természetes hogy van.
Játszani enged - tá-tá-ti-ti-tá - leng a hinta,
De önálló életre is kelhet.
Úgy viselkedik, mint a gyermek: kíváncsi, akaratos, vidám, szomorú, szófogadatlan és önzetlen, mint Ti-ti és Tá, akik a szép Melodika társai játékunkban.

Színes mese
dramaturg: Csató Kata
tervező: Csató Máté, Kiss Eszter
zeneszerző: Pilári Áron
rendező: Csató Kata
szereplők: Gyurkovics Zsófia, Kolozsi Angéla
zenei közreműködő: Kiss Dávid

ajánlott életkor: 1-4

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a fekete. Ahogy életre kelt, azonnal elkezdte felfedezni a világot. Nem is kellett sokáig várnia, mert nemsokára megszületett belőle a fehér. Nagyon megörültek egymásnak, mert rájöttek, hogy milyen sokat tudnak játszani együtt. A közös játékukból a sárga is világra jött, majd a kék, aztán a zöld, végül...Kalandra fel! Gyertek velünk a színek világába és fedezzük fel együtt a színek meséjét!

megosztás

október

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

november

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30