Árpád-házi királyok történetével látogat el Kolozsvárra a Mesebolt Bábszínház

Árpád-házi királyok történetével látogat el Kolozsvárra a Mesebolt Bábszínház

 

Színházunk 5 kolozsvári iskola diákjainak játssza a Királyok könyve című osztályterem-színházi előadássorozatát.

A Puck Bábszínházzal való együttműködés eredményeként az Árpád-házi királyokról szóló előadások 4 napon át lesznek láthatóak, szervezett keretek között a Báthory István Elméleti Líceum, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum általános iskolás diákjai számára.

A sorozat, amellyel célunk bábszínházi eszközökkel besegíteni a történelemoktatásba, öt részből áll. A gyerekek az előadások során a honfoglalás, Szent István, Szent László, III. Béla, illetve IV. (Kun) László történetébe kapnak betekintést.

A Királyok könyve című előadássorozat Szálinger Balázs szerző és Kovács Géza rendező együttműködésének eredményeként jött létre. A sorozat tervezője és a „pop-up” könyvek kivitelezője Trifusz Péter, grafikus. Kolozsvárra látogatásunkkor a szervezett keretek között megvalósuló előadások mellett író-olvasó találkozóra is sor kerül szeptember 23-án, 19 órakor a  kolozsvári Planetáriumban, amelynek során a közönség találkozhat Szálinger Balázzsal, a történetek szerzőjével. Szálinger Balázs József Attila-díjas magyar költő, aki a szépirodalomban, gyermekirodalomban, de a műfordítás területén, vagy éppen a színház világában is tevékenykedett pályája során. Beszélgetőtársa, Demeter Zsuzsa lesz, akit irodalomtörténészként, kritikusként, a Helikon folyóirat szerkesztőjeként ismerhet az erdélyi közönség.

A Királyok könyve turnénkat a határmenti Bors városkájában zárjuk, ahol újabb 5 előadást láthatnak az iskola diákjai.

 

megosztás

október

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

november

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30