Elindult az évad!
Ki ne ismerné azt a hetyke, piros sipkás kisfickót, aki így köszönti nézőit immár vagy 120 esztendeje: „Szervusztok Pajtikák! Jónipokat kívánok! Kezüket csukálom!” Ő vitéz László, az örökéletű vén kamasz, aki legyőzi a Halált, megküzd helyettünk az ördögökkel, szellemekkel, jó alaposan elsupákolva azokat a nagymamucikája báli legyezőjével, az égi palacsintasütővel. Fityiszt mutat az elmúlásnak, a félelmeinknek.
De honnan jött ez a piros sipkás szuperhős? Egyetlen családhoz, a Korngut-Kemény családhoz kapcsolható ez a ma ismert figura, ők alkották és tartották életben a történelem viharában. Három generáció éltette, ápolta ezt a vásári bábhagyományt: a nagyapa – Korngut Salamon – Galíciából bevándorolt cipész már a 19. század végén mutatványos bábjátékosként keresi kenyerét, a Papa – Korngut-Kemény Henrik – már bábszínházi épülettulajdonosként játszik a Népligetben, majd munkaszolgálatosként eltűnik a II. világháború poklában, s a fiú – Kemény Henrik, Heni bácsi – aki a 2000-es évek elejéig tovább élteti, megőrzi a család hagyományait. Számunkra ő az igazi élő Vitéz László.
Egy fiatal bábjátékos életében talán az egyik legnagyobb megmérettetés, iskola találkozni Vitéz Lászlóval. Belebújni a bőrébe, életre kelteni, saját Vitéz Lászlót teremteni, aki nem hasonlít az elődökre, de mégis belőlük táplálkozik.
A Mesebolt Bábszínház fiatal bábszínésze Takács Dániel igazi vitézlászlós bátorsággal, hetykeséggel vágott bele ebbe a kalandba. Idesupákol-odasuhint a palacsintasütővel, és már hullanak is az ördögök, s fejét fájlalja a Halál. Igazi bravúrjáték születik keze nyomán a nagy elődökhöz méltó módon.