Ha március 21., akkor Bábszínházi világnap!
A Magyar Bábművészek Szövetségének üzenete a bábszínházi világnapra 2022. március 21-én
Írta: Csató Kata bábszínész, bábrendező, tanár, az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) Magyar Központjának vezetője, az UNIMA végrehajtó bizottságának és az UNIMA Humanitas bizottságában tagja
Nehéz idők köszöntöttek ránk. Nehezen értjük meg felelősségünket a bolygónkért, a Földért. Nehezen tudunk embernek maradni, ebben az embertelen világban. Nehezen kapnak gyermekeink jó útbaigazítást az élettel kapcsolatban.
Olyan sok bántás, kirekesztés, semmibevétel történik nap mint nap, hogy már észre se vesszük kik is vagyunk valójában, milyen célokkal érkeztünk ide. Mindenki tapossa a saját mókuskerekét, de ezek a kerekek nem tudnak egy gépezetté összeállni, hogy egymást segítve valami magasztosabbat, nemesebbet bírjanak mozgásra.
Háború van!
Háború dúl Ukrajnában. Sajnos nem tanultunk a történelemből. Újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat... és belefutunk a rombolásba.
De nem csak Ukrajnáról mondható el a rombolás, hiszen Afrika szinte minden országa már évtizedek óta veszíti el szép lassan a hagyományait. Ázsiában minden amerikanizálódik, europanizálódik. Az emberek minden kontinensen már nem is egymással beszélgetnek, hanem kütyüiket bújva zárkóznak el az impulzusoktól, találkozások lehetőségeitől.
Éppen ezért: itt az ideje az építkezésnek!
Most van igazán szükség ránk! Ránk, Művészekre! Ránk, Bábosokra!
A bábosra, aki görbe tükröt állít a mindenkori néző elé. A bábosra, aki megnevettet. A bábosra, aki feloldja a félelmeket, aki kifigurázza és megveri még a Halált is. A bábosra, aki absztrahál, és ezzel örök igazságokat fogalmaz meg. A bábosra, aki tanít. És nem utolsósorban a bábosra, aki összeköti a különböző korú, nemű, kultúrájú embereket. Mert most összefogásra van szükség, hogy újra tudjunk bízni magunkban is és egymásban is, hogy ismét emberek lehessünk és méltó módon tudjuk ezt a tudást tovább örökíteni a következő generációra.
Szóljon ez a nap a bábokról és a bábosokról, akik folyamatosan építkeznek!
Az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség bábszínházi világnap üzenete 2022. március 21-én
Írta: Ranjana Pandey indiai bábművész, író, színházi és televíziós rendező, tanár
A tenger
A tenger egyik partról a másik partra, egyik szigetről a másik szigetre, egyik kontinensről a másik kontinensre vitte át a mesemondókat és a meséket. A mesék aztán összekeveredtek, a sokféle kultúrától, mint a jó fűszertől, csak ízesebbé váltak. Így kapták varázserejüket és halhatatlanságukat.
Ebből táplálkoznak a mesék, a tengeri sárkányok, a sellők és minden más fantasztikus teremtmény az idők kezdetétől fogva.
Hercegnők és kalózok, tengerészek és kereskedők utaztak a tengeren mesés vagyonokkal, iparosokkal, udvari bolondokkal, egzotikus árukkal, és ahogy egyik kultúrától a másikig hajóztak, magukkal vitték a nagy mítoszokat, a Mahabharatát, a Ramajanát, a Samudra-mantanát, Szindbád, a tengerész kalandjait, a Nyugati utazást vagy az Ezeregyéjszaka meséit.
Ezek a mesék minden egyes meséléssel megváltoztak, az évszázadok alatt új rétegekkel gazdagodtak. Szórakoztatták a távoli, ismeretlen földekről érkező utazókat, kalandorokat, hősöket és gonosztevőket, elterelték a figyelmüket, táplálták a lelküket.
A tenger, ami megmaradt mágikusnak és misztikusnak, milliók életére van hatással a Földön. Táplál bennünket és képzeletünket. Az óceán az földi bölcsője is.
De napjaink valósága szomorú. A tenger a végső határunk – a végső határ köztünk és a jelenleg ismert életünk megsemmisülése között. Tengereink szennyezettek, az életükért küzdenek, a mohóság és a nemtörődöm pazarlás hálójában vergődnek. Haldokló korallok és tengeri élőlények szeméttel teli levesévé váltak. Egy kicsit mindannyian a részesei vagyunk ennek a szomorú valóságnak.
A mai mesélőknek az a feladata, hogy újraélessze a Föld Tengerei, az egyetlen otthununk iránt érzett tiszteletet. Egyesítsük kreativitásunkat ennek érdekében. Most azonnal.
Ranjana Pandey
Indiai bábos, drámaíró, színházi és televíziós rendező, tanár. A Delhi Egyetemen szerzett diplomát angol irodalom, média és újságírás szakon. Bábos tanulmányait Belgiumban, a Theatre Toone, a Theatre Tilapin és a Théâtre Royal du Peruchet társulatainál végezte. 1982-ben hozta létre a Jan Madhyam (az emberek médiuma, az embereké) nevű közösségimédia-központú, oktatási célú bábszínházát. Ranjana Pandey az indiai szubkontinensen az elsők között kezdte használni a bábot terápiás eszközként. 1984 és 1990 között heti rendszerességgel készítette Karen Smith és Shubha Saxena közreműködésével a Chowkoo-Pili (egy kockafejű kisfiú és egy sárga kislány) előadássorozatot Delhiben szellemileg sérült fiataloknak, amellyel a tanulási nehézségeket javította és segítette a szociális készségek fejlesztését. Az előadásokat Delhi agglomerációjában és Haryana régióban játszották iskolákban, szegénynegyedekben és falvakban. A fogyatékosok életminőségének és életesélyeinek javítását célzó projekt, amelyben a lányok és a nők kitüntetett figyelmet kapnak, ma is tart. További bábos fejlesztőprogramjaiban az analfabetizmus elleni harc, a fogyatékosok segítése, a környezetvédelem, a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelme, a higiéniai körülmények javítása, az egészségvédelem, illetve a nőket ért erőszak elleni küzdelem áll. 2000 és 2002 között Ranjana Pandey hozta létre és rendezte azt a 18 részes, gyerekeknek szóló bábsorozatot, amelyet Khullum Khulla (Szabad és nyitott) címmel az indiai nemzeti tévétársaság másfél év alatt több alkalommal is sugárzott. Ranjana Pandey az Új-Delhiben található Jamia Millia Islamia (Nemzeti Iszlám) Egyetemen tanár és média szakos hallgatókat tanít, bábpedagógiai, bábterápiás és fejlesztő workshopokat tart.