Színházi Világnapi Üzenet 2025-ben Theodoros TERZOPOULOS-tól
Nemzetközi Színházi Intézet ITI
Az Előadóművészetek Világszervezete
Színházi világnapi üzenet 2025 március 27.
Az üzenet szerzője: Theodoros TERZOPOULOS, Görögország
Színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészetivezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottságelnöke
magyar fordítás
Színházi Világnapi Üzenet 2025-ben Theodoros TERZOPOULOS-tól
Egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláibazártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház asegélykiáltásokat? Egy olyan világban, ahol totalitárius rendszerek kontrollja éselnyomása alatt robotokként kell leélni az életet.
Aggasztják vajon a színházat az olvadó jégsapkák, az ökológiai pusztítás, a globálisfelmelegedés, a biológiai sokféleség masszív csökkenése, az óceánokszennyezettsége, az egyre gyakoribb erdőtüzek és a szélsőséges időjárásijelenségek? Lehetséges, hogy a színház az ökoszisztéma aktív részévé váljon? Sokéve figyeli már a színház az emberiség bolygónkra gyakorolt hatását, de még mindignem tud mit kezdeni ezzel a problémával.
Szorong-e a színház azon, amivé az emberi létezést a 21. század átformálja? Azállampolgárt manipuláló politikai és gazdasági érdekek, médiahálózatok ésvéleményformáló cégek. A közösségi média – még ha meg is megkönnyíti – akommunikáció nagy alibije, mert biztosítja a szükséges és biztonságos távolságot amásik embertől. A másik embertől, a mástól, az idegentől való félelem átható érzéseuralja gondolatainkat és tetteinket.
Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérzőtraumáink figyelembevétele nélkül?
A vérző trauma arra ösztönöz, hogy rekonstruáljuk a Mítoszt. Heiner Müller szavaivalélve: “A mítosz egy aggregátor, egy gép, amihez mindig új és új gépekcsatlakoztathatók. Addig szállítja az energiát, amíg a növekvő sebesség fel nemrobbantja a kulturális mezőt” – én még a barbárság mezejét is hozzátenném.
Vajon a színház reflektorfénye képes megvilágítani a társadalom traumáit ahelyett,hogy félrevezető módon önmagára irányítja a figyelmet?
Ezek olyan kérdések, amikre nincs végleges válasz, mert a színház amegválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fent magát.
Kérdések, melyeket Dionüszosz vetett fel áthaladva szülőházán, az ókori színházon,és folytatja néma menekülőútját a háború tájain, ma, a Színházi Világnapon.
Nézzünk Dionüszosz, a színház és a mítosz eksztatikus istenének szemébe.Dionüszosz, aki egyesít múltat, jelent és jövőt, a kétszer született, Zeusz és Szemelégyermeke, a fluid identitás kifejezője, nő és férfi, dühös és kedves, fenséges és állati,az őrület és értelem határán, rend és káosz, élet és halál közt egyensúlyozóakrobata. Dionüszosz alapvető ontológiai kérdése: “mivégre ez az egész?” – akérdés, ami a mítosz gyökerének és az emberi rejtély sokrétű dimenzióinak egyremélyebb vizsgálata felé tereli az alkotót.
Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy újerkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféleformát öltő diktatúrájából.
Theodoros Terzopoulos
Magyar fordítás: Németh Nikolett
Fotó: Eöri-Szabó Zsolt