SZÓLÍT A SZÖRNY
SZÓLÍT A SZÖRNY
Fontos találkozásra hívjuk a színházbarátokat. A Hospice Alapítvány támogatására szervezett esten látható idén utoljára a sokszorosan díjnyertes, a Weöres Sándor Színházzal közösen színpadra állított Szólít a szörny című előadásunk, ezúttal a Mesebolt Bábszínházban.
Egy fontos (báb)színházi találkozásra hívjuk a színházbarátokat advent utolsó hetében, 2022. december 19-én 19.00 órakor.
Fontos ez a találkozás, mert intézményeink, a Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház immár nem először fognak össze egy fontos ügy érdekében, s ez az ügy most a Szombathelyi Hospice Alapítvány támogatása.
Fontos ez a találkozás, mert a színházaink együttműködésével létrejött, sokszorosan díjnyertes, felkavaró és megtisztító erejű Szólít a szörny című produkciónkkal szeretnénk szolgálni a támogatás nemes ügyét. A résztvevők az előadás megtekintésekor adományukkal segíthetik a daganatos betegek humánus gondozását végző Hospice Alapítvány áldozatos munkáját.
Ugyanakkor azért is fontos ez a találkozás, mert az elcsendesedés, a várakozás idején szóba állhatunk egymással és beszélgethetünk. Néző a nézővel, néző a szombathelyi színházak képviselőivel, ember az emberrel.
Az előadás megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a e-mail címen legkésőbb 2022. december 14-én 16 óráig.
A nézők az adományokat az előadás helyszínén található gyűjtőládában helyezhetik majd el.
Szólít a szörny
2022. 12. 19., hétfő, 19.00
MMIK, Szombathely, Mesebolt Bábszínház, Lázár Ervin terem
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: