A Mesebolt Bérlet 2018 tavaszi kínálata

Tisztelt Pedagógusok, kedves Nézőink!

Ebben a félévben törekszünk még differenciáltabb életkorokhoz közelítő műsortervvel jelentkezni. Az óvodás korosztálynak ennek okán két állatmesével is (A hazudós egér, Ágoston…) kedveskedünk, s folytatjuk a Vitéz Lászlóval megkezdett vásári bábjáték sorozatunkat is.

Az iskolás korosztályt egy előadás idejére kettébontjuk. A kisebbeknek felújítjuk nagy sikerű, Szent Mártonról szóló foglalkozás-játékunkat. Fontosnak gondoljuk, hogy Szombathelyen minél több gyermek ismerje meg Szent Márton életét. A nagyobbaknak pedig egy drámapedagógiai foglalkozással kísért előadást mutatunk be. Mind a két előadásnál fontos szempont volt, hogy a gyerekek saját közegébe is elvigyük előadásainkat.

A találkozás reményében hasznos új esztendőt kívánva:
A Mesebolt Bábszínház társulata és Kovács Géza igazgató

 

A „MESEBOLT BÉRLET 2018. TAVASZ” KÍNÁLATA ÓVODÁSOKNAK:
Lázár Ervin: A hazudós egér
Kovács Géza: Batu-tá kalandjai
Veres András: Ágoston avagy egér a felhők között

A „MESEBOLT BÉRLET 2018. TAVASZ” KÍNÁLATA KISISKOLÁSOKNAK:
Galuska László Pál: Szent Márton köpenye (1-2. osztály) / Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami (3-4. osztály)
Parti Nagy Lajos: A császár új ruhája
Lázár Ervin: A hazudós egér

A BÉRLET ÁRA
A 3 előadást tartalmazó féléves bérlet ára:                                            2500.- Ft
Jelentkezési határidő:                                                                         2018. január 29. hétfő
Befizetési határidő:                                                                              2018. február 9. péntek

Óvodai és iskolai csoportok jelentkezését várjuk, egyéni bérletvásárlásra nincs lehetőség.

ISKOLÁK JELENTKEZÉSÉNÉL
Kérjük, hogy osztályonként jelezzék felénk az osztály nevét, és az igényelt bérlet darabszámát. Ezzel segítve az osztálytermi előadások szervezését.
Mivel a sorozat egyik előadásának helyszíne nem a bábszínház, hanem az iskola, ezért az intézményeknek biztosítaniuk kell egy osztálytermet a beszerelés, az előadás, és a bontás idejére. Az időpontokat minden esetben előre egyeztetjük.

LEHETŐSÉGEK A BÉRLETVÁSÁRLÁS MEGKÖNNYÍTÉSÉRE

A Bábszínház segítséget ad, hogy a nehezebb vagy nehéz anyagi körülmények között élő családok gyermekei is eljuthassanak az előadásokra. Ezért lehetővé teszi, hogy az óvoda/iskola minden 50 megvásárolt teljes árú bérlet után további 5 db bérletet kedvezményesen vásárolhasson meg. (A 2017/2018-as évad tavaszi bérlete így nekik 2500.- Ft helyett csak 1.500.- Ft lesz.)
A Bábszínház megpróbálja elősegíteni, hogy a szülők igénybe vehessék a munkahely által adható adómentes kulturális célú támogatást, ezért a befizetett bérlet áráról igény esetén akár egy-egy gyermeknek is számlát ad. (A 2012. november 19-én elfogadott Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló jogszabály a kulturális területre is kiterjeszti a maximum 50.000.- Ft-os adómentes természetbeni juttatás lehetőségét, amit már eddig is nyújthattak dolgozóiknak a munkáltatók. 2013. január elsejétől színházi belépőjegyek, bérletek vásárlására is fordítható ez az összeg.)

JELENTKEZNI LEHET
Trifusz Ádám szervezőnél, az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36205032056
Email: és

ÚJ! FACEBOOK-CSOPORTOK
Kérjük csatlakozzanak zárt Facebook-csoportjainkhoz, melyekben korosztályokra lebontva teszünk közzé naprakész információkat:
Csoportjaink neve: MESEBOLTINFO óvodáknak, ill. MESEBOLTINFO alsósoknak.
Facebook-oldalunkon keresztül is elérhetőek ezek a csoportok.

FACEBOOK
Látogassanak el Facebook-oldalunkra, melyen friss hírekkel, galériákkal jelentkezünk nap mint nap: facebook.com/meseboltbabszinhaz

MESEBOLTBABSZINHAZ.HU
Internetes honlapunkon bővebben is olvashatnak aktuális programjainkról, premiereinkről, előadásainkról, továbbá galériák megtekintésére, belépőjegy-foglalásra is lehetőség van.

YOUTUBE
Az alábbi linken kis ízelítőt láthatnak előadásainkból: https://www.youtube.com/user/meseboltbabszinhaz/videos


A BÉRLETBEN SZEREPLŐ ELŐADÁSOKRÓL

(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

GALUSKA LÁSZLÓ PÁL: SZENT MÁRTON KÖPENYE
(iskolásoknak (1-2. osztály) / február-március / osztályterem)

Tisztes, nemes gyülekezet!
Nyissunk fület, tárjunk szemet!
Mindenkinek, kiket illet,
Légyen tisztesség, becsület!
A mi könyvünk oly jeles,
Hogy a kendtek figyelmére
Már ezért is érdemes!

Ha kinyitjuk, benne látják
Szent Márton ’istóriáját;
Hogy vándorolt hét határon
Ezen az ánti-világon,
Pokolig hogyan futott.
Szombathelytől Galliáig,
S Mennyországba hogy jutott.

Aki mindezt végignézi
Azt örökre megigézi!
Aki mindezt előadja,
Meseboltnak társulatja.

Kisiskolásoknak szóló (45-50 perces) foglalkozásjátékunkat ajánljuk figyelmükbe. Az előadás két részből áll: az első részben a gyerekek képmutogató játékunk keretében megismerkedhetnek Szent Márton életével, tetteivel, majd a játékot követően kivághatják saját papírszínházukat, Szent Márton legenda-figuráikat, azokat kiszínezhetik.

A szombathelyi Szent Márton Programiroda és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója.

 

ERIC-EMMANUEL SCHMITT: OSZKÁR ÉS RÓZSA MAMI
(iskolásoknak (3-4. osztály) / február-március / osztályterem)
Egy méltán világhírű szerző méltán világsikerű könyvének magyarországi ősbemutatójára vállalkozik a Mesebolt Bábszínház. Megtisztító erejű bábszínházi adaptáció, a gyerekeket oly sokszor izgató kérdésről: az elmúlásról.
Oszkár tízéves és leukémiás. Nagyon hamar kell felnőnie, konkrétan tíz nap alatt – ennyi ideje van hátra. Ez a tíz nap egy élet; van benne szerelem, barátság, konfliktus, félelem, szeretet és elfogadás. Oszkár bölcsességével, tudatosságával, szeretetreméltó személyiségével példát mutat mindnyájunknak. Képes megbékélni azzal, ami neki jutott, és nem féli, hanem megéli a halált. És persze ott van Rózsa mami, aki mindebben segít neki.
Az előadás feldolgozását drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés segíti.

KOVÁCS GÉZA: BATU-TÁ KALANDJAI
(óvodásoknak / február-március / kamaraterem)
Ismeritek-e Vitéz Lászlót? Hát persze, hogy igen! Ki ne ismerné őt? Azt tudjátok-e, hogy van a távoli Afrikában egy unokatestvére, akit úgy hívnak, Batu-tá. Sok mindenben hasonlítanak egymásra. A legfontosabban is: jöhetnek paradicsompofájú ördögök, lisztesképű szellemek, ők nem ijednek meg egyiktől sem. Abban is hasonlítanak, hogy Batu-tát is a nagymamucikája indította útra, hogy keressen munkát, álljon végre saját lábára. Így hát elindul ez a piros sipkás fickó szerencsét próbálni messze vidékekre, ahol izgalmas kalandok várják…

LÁZÁR ERVIN: A HAZUDÓS EGÉR

(óvodásoknak, iskolásoknak / április / kamaraterem)
Lázár Ervint, a nagy mesemondót, senkinek nem kell bemutatni, történeteit, hőseit jól ismerik kicsik és nagyok egyaránt.
A hazudós egér kalandjai mulatságos, és egyben bölcs példázatai annak, hogy mi a különbség a hazugság és az álmodozás, a történetmesélés között. Hazugság-e reményt adni valakinek, aki nagyon rászorul a bíztatásra? A mi füllentős hősünk az erdő sok lakóját húzza ki a csávából különös históriáival. Kedvesen, sokszínűen „hazudozza” végig a mesét, hogy végül elégedetten térjen otthonába, hiszen ma is segített másokon.
Az előadás saját kis báb-világot hoz létre Lázár Ervin kedves állatfigurái segítségével, játékörömmel és sok szeretettel.

A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA – Andersen meséje nyomán írta Parti Nagy Lajos
(iskolásoknak / május-június / színházterem)
Hacukisztán császárának legfontosabb elfoglaltsága, hogy küllemét csinosítsa. Ha nem kap új ruhát, elszomorodik, ha nem dicsérik frizuráját, elkomorodik. Mit neki az államügyek, a miniszterek, ha cipője nem passzol a zoknijához. A császárság legfőbb ünnepén is új ruhában szeretne pompázni, mert már minden korábbi hacukáját megunta. Nincs mese, új ruha kell. Egy soha nem látott szépségű. Messziföldről idegen szabók érkeznek, akik pompázatos ruhakölteményt ígérnek az uralkodónak…

VERES ANDRÁS: ÁGOSTON, AVAGY EGÉR A FELHŐK KÖZÖTT
(iskolásoknak / május-június / kamaraterem)
Kalandos történet egy repülő egérről...
Ki ne álmodozott volna már a repülésről? Milyen lehet a felhők között suhanni? Nem könnyű ez a feladat, különösen akkor nem, ha az álmodozó illető egy kisegér. Egér a levegőben! Lehetséges ez egyáltalán? Ha valaki elég kitartó, és nem adja fel az álmait, akkor elrugaszkodhat a földtől, és megpillanthatja fentről a mi kicsi, de csodálatos világunkat.A bátor kisegér kalandjain sok humorral, szeretettel és bölcsességgel vezet végig a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház legújabb, közös előadása.

megosztás

szeptember

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

október

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31