A Mesebolt előadása a Vigadóban a Magyar Kultúra Napján

A Mesebolt Bábszínház  január 22-én Budapesten vendégszerepel a VIGADÓ Magyar Kultúra Napja  alkalmából rendezett Nyitott ház című programjában.  A nézők a Vitéz László – Az elásott kincs című előadást láthatják. (Rendező: Kovács Géza, Tervező: Boráros Szilárd, Játssza: Takács Dániel, Lehőcz Zsuzsa)

Az előadás 15 órakor kezdődik. A belépés a nap többi programjához hasonlóan ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A 150 éves Vigadóban, a jubileumi programsorozat részeként   február 1-éig látható a „Szervusztok, pajtikák!” című, a Kemény-Korngut család hagyatékát bemutató nagyszabású kiállítás.  Kemény Henrik, Kossuth-díjas, egyedülálló tehetségű vásári bábjátékos idén lenne 90 éves. Ezért jött létre a tárlat a Magyar Művészeti Akadémia és a Korngut-Kemény Alapítvány szervezésében.

A kiállítás ajánlójában ez olvasható:

„A Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának legismertebb figurája Vitéz László, a piros sipkás, vidám fickó, aki palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát a halált is. Személye összekapcsolta a magyar bábozás vándorló, népi hagyományait az esztétikailag kiforrott, kortárs kísérletekkel.”

Vitéz László ma is szórakoztatja a gyerekeket és felnőtteket, hiszen „Heni bácsitól” több kiváló bábjátékos vette át a stafétát.

Nagy elismerés, hogy a számos sikeres és izgalmas előadás közül éppen a Mesebolt játékát hívták meg a szervezők.

A szombathelyi játék bemutatója 2013 őszén volt, azóta 65 alkalommal volt műsoron. Takács Dániel 2015-ben még sokszor húzza a kezére Vitéz László figuráját. Kalandjait végigizgulhatják a nézők több alkalommal idehaza, de az ország távolabbi részein is. Az év első hétvégéjén Debrecenben ment az előadás, márciusban újra Budapesten, a BÁBU Fesztiválon láthatja a közönség.

És még egy jó hír. Már szinte biztos, hogy ősszel Szombathelyre költözik a kiállítás. Az apropó szintén egy jubileum: 20 éves a Mesebolt Bábszínház.

 

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30