A szombathelyi Mesebolt Bábszínház kínálata az évadra

Az új évad a szombathelyi bábszínházban sok változással kezdődik. A legfőbb újdonságot az a három fiatal színész jelenti, aki a társulat munkájába bekapcsolódik, és belekóstol a bábszínészi hivatás rejtelmeibe. A társulat új tagja Gyurkovics Zsófia, aki most végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán, s ez az első munkahelye. Szintén a Kaposvári Egyetemről érkezik Dér Mária és Helvaci Ersan David gyakorlatra a IV. osztályból. Számukra minden mozdulat nagy kihívást jelent majd a bábszínházban, ugyanis nem próbálták még ki a színháznak ezt a bábos formanyelvét.

A megújult és megfiatalodott társulat tehát új lendülettel kezdte meg a munkát, s már el is kezdődtek az őszi bemutatók próbái. Az első premier, melynek a próbafolyamata még a múlt évad utolsó heteiben zajlott le, s a gyerekek elé a szeptember 25-ei előadáson kerül a Hoppláda felújított változata. Az előadást 2010-ben Veres András rendezésében mutatták be, azóta az egész országban nagy sikerrel játszották a mulatságos, mégis elgondolkodtató történetet a barátságról. Most két új színész áll be a darabba, így az új színekkel is gazdagodik. Októberben a Magyarországi Bábszínházak XIII. Találkozóján Kecskeméten is megmutatkozik a társulat. A Jeles András rendezésében bemutatott József és Testvérei című produkció kifejezetten a felnőtt közönségnek szól majd október 15-én szombaton későn este Kecskeméten. Egy jubileumi évforduló apropóján került be az évadba a Lila fecske című előadás: 25 évvel ezelőtt, 1991. augusztus 23-án hunyt el Nemes Nagy Ágnes. A költőnő játékos gyerekverseinek összefonódásából születik majd előadás a nyelv, a nemezből készült bábok és az élő zene erejével. A magyar népmesei világból merítve talán a legösszetettebb ősi történet, a Fehér Ló Fia is megelevenedik a színpadon modern köntösbe bújva. Galuska László Pál a darab szerzője, aki finoman a mába, pusztulófélben lévő világunkba helyezte a történetet. Kovács Géza rendezőként bátor kézzel nyúl a modern technika adta lehetőségekhez, elektromos gitár és vetített filmes animációk egészítik ki a bábokat. A bábszínház életében fontos elem a kísérletezés, a megújulás, egy újfajta formanyelv útkeresése ez. Októberben a hottói családi bábszínházzal, a Ziránó Színházzal közös munka eredményeként a legkisebbek A zöldszakállú király meséjét csodálhatják meg.

2017 tavaszán Jill Tomlinson végtelenül gyermeki állatmeséiből kerül egy a színpadra A földimalac, aki semmiben sem volt biztos címmel. Aztán  egy olyan mese elevenedik meg, amely animációs filmként már meghódította a francia gyerekeket: Michel Ocelot Kirikou és a boszorkány című története. Az évad végére pedig igazi ír hangulatot varázsolnak a közönség elé a Három kívánság című „tündérmesében”. Ebből az ír-kelta mesei világból táplálkoznak például Tolkien történetei is. Ez a darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy mihez kezd a kisember, ha hirtelen teljesül három kívánsága, mindezt persze sok humorral, játékossággal, zenével körítve teszi.

Az óvodás és kisiskolás gyerekcsoportoknak szóló Mesebolt Bérlet mellett második alkalommal hirdeti meg a bábszínház a 10-14 éveseknek szánt Kamasz- és a 14-18 éveseknek szóló Ifjúsági Bérletet. Bár a kamaszok bérletes előadásai közül többet az alsósok látnak először, elsősorban nekik szánták az alkotók, bebizonyosodott, hogy a felsősök számára is izgalmasak, érdekesek (A Hold szerelmesei, Fehér Ló Fia). A középiskolások bérletébe bekerült a bábszínház nagysikerű felnőtt előadása, a szakrális sorozat 3. darabja, a  Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése című passiójáték is. A Mesebolt Bábszínház a budapesti Gólem Színházzal közös vállalkozásba fog, előadást hoz létre kifejezetten az ifjúsági korosztálynak. Osztályterem színházi formában dolgozzák fel a Tamás könyvét. Ez a könyv, s ez az előadás  nem csupán a 20. századi magyar történelem egyik nagy tragédiáját tárja az érdeklődők elé, hanem egy Auschwitzba hurcolt kisfiú, egy másik országba költözött apa, egy család fájdalmas sorsán keresztül kibontakozik egy család, egy város és egy ország drámája.

A Kamasz- és Ifjúsági Bérlet előadásaihoz kapcsolódóan Németh Andrea drámapedagógus vezetésével az osztályok előkészítő és/vagy feldolgozó foglalkozásokon is részt vesznek. A tapasztalatok szerint ezzel a 10-18 éves korosztályt könnyebb megnyerni a bábszínházi műfaj számára.

Újra lesz nagyszínpadi produkciókból álló Zenés Gyermekszínházi Bérlet a kisiskolásoknak, és nem marad el a speciális, egy városrész gyermekeinek szóló Oladi Mesebérlet sem.

A hetedik évadja ez Szombathelyen igazgatóként Kovács Gézának, aki a bábszínház munkájáról azt mondta: „a nehezebb utat választottuk”. Valóban, nagyon kemény munkát követel ez az évad is a társulattól, ismét fontos előadások születhetnek meg. A bábszínház céljának, feladatának tekinti, hogy komoly dolgokról beszéljen minden korosztálynak, kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, és ezen a nehezebb, de értékeket teremtő úton halad tovább.

Győrffy Zsófia

megosztás

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31