ELISMERŐ GONDOLATOK A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA CÍMŰ ELŐADÁSUNKRÓL
A kecskeméti bábszínházi találkozók állandó vendége Marek Waszkiel professzor, a poznani Teatr Animacji igazgatója. Idén, a XIV. találkozón is ott volt.
A császár új ruhája című előadásunk annyira tetszett neki, hogy a színházteremből kilépve már jelezte, siet a szállodába, hogy gyorsan gép elé ülhessen, s minél előbb leírhassa benyomásait. Az írás elkészült, s még aznap felkerült az internetre, Marek Waszkiel blogjára.
A lengyel szöveget Veres András fordította magyarra.
A császár új ruhája
A Mesebolt Bábszínház a kecskeméti fesztiválon
Szombathelyen (Magyarországon) működik a Mesebolt Bábszínház, melyet már jó pár éve Kovács Géza igazgat. Kovács Géza a magyar bábszínház egyik legendás alakja. Középkorú alkotó lévén, már nem mindennapi karrier van mögötte. Volt utcai előadó, sok előadásban lépett fel bábosként, színészként, rengeteg előadást rendezett, vezetője volt néhány hivatásos színháznak, fesztiválokat szervezett, a magyar bábszínház fiatal és legfiatalabb nemzedékéhez tartozó alkotók társulatait nevelte ki. Az ő neve a legkülönbözőbb ajtókat nyitja meg. Személyesen egyengette nem egy művész útját. Folyamatosan alkot, de színházat is vezet, amely kétségkívül a legérdekesebb társulatok közé tartozik Magyarországon. Kovács sajátos laboratórium-színházat hozott létre, nem fél a kísérletezéstől, és újra felépített egy társulatot, az együttműködéshez sok olyan színészt hívott meg, akiket korábban még nem láttam a Meseboltban. Tovább keres: új témákat, új színházi eszközöket, új művészeket. A mai, erősen kommercializálódott időkben nem sok színháznak sikerül megőriznie az egyensúlyt a néző felé irányuló kötelesség és a művészet szolgálata között. A Meseboltban ez sikerül.
A Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján, Kecskeméten láttam a Mesebolt Bábszínház új előadását – A császár új ruháját. Egy fiatal alkotó, Somogyi Tamás rendezte. Az előadás alapja Andersen ismert meséje, de újra írva Parti Nagy Lajos író által. Állítólag A császár új ruhájának ez az új verziója már maga is érdekes, kortárs irodalmi anyag, de a színpadra állítás minden bizonnyal ezt a kortárs megközelítést mutatja meg, hangsúlyozza erősen. Nyelvismeret hiányában nem tudom megítélni az előadás irodalmi rétegét. Így még nagyobb örömmel fogadom be a színházat, mert nem gyakran fordul elő, hogy egy alapvetően gyerekeknek szóló előadás, a felnőtt nézőt is így megérinti, beszippantja. Egy teljes mértékben kortárs előadás jött létre, de úgy, hogy nem vesztette el a mesei jegyeit.
Az üres színpad két oldalán két hasáb helyezkedik el, mozgatható, fehér rolókkal. A jobboldali kocka olyan, mintha színészöltöző lenne. Mikor a roló felmegy, két színészt látunk, akik az eljövendő feladataikon töprengenek. Éppen ekkor hirdetik ki az új császári ruha elkészítésére vonatkozó pályázatot. Ez lehetne akár éppen színészi feladat is. Ezen a módon az alkotók már az előadás elején az interpretáció egy eredeti perspektíváját nyitják meg. A színház világában vagyunk. A kortárs, felmutató színház világában.
A kiváló, egyszerű, és ezzel együtt univerzális díszlet alkotói Árvai György és Szűcs Edit. A kockák közötti térben jelennek meg az uralkodó hatalom miniszterei és udvaroncai. Ők élő színészek, eredeti, ötletes jelmezekben. A pénzügyminiszter szállodai széfet visel a fején, az öltönye pedig magyar bankjegyektől színpompás. A szabók közül az egyiknek gyűszű van a fején, jelmeze pedig csak össze van fércelve. A biztonsági miniszter a császár személyi őrző-védőinek főnökének tűnik. Csak a császár báb, műanyag arccal, és olyan frizurával, amely emlékeztethet valakire, de lehet, hogy nem. A ruhája ódivatúan extravagáns, hiszen ez uralkodásának értelme, törődni a saját imázsával. A színészek vastag, fehér köteleket feszítenek ki a két doboz között, így jelölve ki a játék terét. Egy különös pókhálót szőnek, vízszintes szálakból. Csak ebben a térben mozoghatnak. Ez nem mindennapi metaforája a szabadság korlátozásának, a gondolkozás és cselekvés szabadságának egyaránt. Ez a struktúra szimbolikusan meghatározza az államot, és a benne uralkodó szabályokat. Feltétel nélkül és egyértelműen. (A politika területét érintjük, de ez csak interpretáció, személyes olvasata az előadásnak.) Az udvaroncokat játszó színészek sematikusan mozognak, a hierarchiában elfoglalt funkciójuk pontosan meghatározott. A munkát kereső színészek ehhez képest disszonáns hangot ütnek meg, a jobboldali dobozban. Megkapják a megbízást: meg kell varrniuk a császár új ruháját. Ez a tevékenység a baloldali dobozban történik. Időnként árnyjátékban látjuk a varrással foglalkozó sziluettjüket, látjuk az üresen lógó vállfát, időnkét felhúzódik a roló, és a császári udvaroncok meglátogatják őket, hogy ellenőrizzék a munka előrehaladtát. Mikor végre elérkezünk a császári ruha hivatalos felpróbálásához, valójában megláthatjuk a császár bábot, műanyag fejjel, fa kézzel és lábbal, és átlátszó, kerek testtel. Egy gyerek felkiált a nézőtéren, hogy „a császár meztelen”. Rövid kergetőzés kezdődik az engedetlen nézővel, aki eltűnik a kulisszák között. Ez is az előadás része. De az igazságot már nem lehet eltakarni. Az udvar rémülten menekül, a két színész pedig elhagyja a színpadot, de útközben elhúzzák a háttérfüggönyt, így fedve fel a színház valós hátterét. Ez a játék, ez a színház.
És kijövünk az előadásról, azzal a tudattal, hogy valami kivételesben vettünk részt. Láttunk egy klasszikus mesét. Egyszerűt. Gyönyörűen átgondoltat. Nagyszerűen játszották el a Mesebolt Bábszínház színészei. De egy órán keresztül metaforákat szőttünk a valóságba, megismertünk egy Andersen meséjétől teljesen különböző világot. Egy világot, amiben minden nap élünk. Itt a Duna partján, és itt a Visztula partján. A színház megint összefonódott a valósággal. Ettől olyan nagyszerű.