Folytatódik a vasi mende-mondák című sorozat

Talán sokan emlékeznek még a két évvel ezelőtti Baktüttyös című játékra, melyben Erka néni (Császár Erika) mesélt a nagymosás közben hozzá betévedő újságírónak (Szabó Tamás).
Részesei lehettünk a falu boszorkánya, Kajtár Terka varázslatainak, megismerhettük a büki fekete tó legendáját vagy a Sághegy keletkezésének történetét.

És miért fogtunk bele? Kovács Géza egyik fontos célja éppen a vasi mese és mondakincs feldolgozása volt, amikor megbízást kapott a színház munkájának irányítására. Mert „otthonunk meséinek, legendáinak, zenéinek megismerése, megismertetése az egyik legfontosabb küldetése kell, hogy legyen egy bábszínháznak. Nem központilag kirótt feladat, hanem belülről fakadó szükséglet. A gyereknek fontos, hogy megismerje azt a ritmust, mesei világot melybe beleszületett. Ha ezeket megismeri a későbbiekben már sokkal inkább otthonának tekinti az őt körülölelő tájat, tisztelni fogja azt.”
Két év után itt a folytatás. A rendező,  Kovács Géza  ugyanazokat az alkotókat hívta, de egy kicsit kibővült a névsor; a főszereplő sem változott, csak új társakat kapott maga mellé.

A vasi mesékből ezúttal is Szász Ilona válogatott, s készítette el a szövegkönyvet. Ebben dramaturgként Khaled-Abdo Szaida volt a partnere. A tervező Biczó Takácsa Lilla, aki ezúttal is különös, de az előzőétől teljesen eltérő látványvilágot álmodott meg. Újdonságot jelent a két zeneszerző személye, több szempontból is. Dénes Emőke és Kiss Dávid  színházunk munkatársai, csakhogy eddig bábszínészként ill. az előadások kiszolgálását végző műszaki szakemberként ismerhette őket a közönség. Ez lesz az első közös, sőt az első zeneszerzői munkájuk is.
Különlegesség, hogy az élőszínházi ill. bábszínházi elemek mellett néhány pillanatra két másik művészeti ág, az animációs film és a televíziós játékfilm is feltűnik az előadásban Farkas Milán és Kaczmarski Ágnes jóvoltából.
Császár Erika partnere ezúttal Kovács Zsuzsanna ás Kőmíves Csongor lesz.

És miről szól az előadás?  Jó, ha az eszébe vési mindenki az alábbi bölcs tanácsot: „Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik!”
Előljáróban megoszthatunk minden érdeklődővel egy pityerszeri legendát is: hajdanán Berta bábi, Erka néni nagyanyja, becsapta az ördögöt és száz esztendőre a Kuttyogóba, a szárazkútba zárta.

Bemutató november 3-án 10 órakor.

 

 

szeptember

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

október

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31