Helyzetjelentés A holdbéli csónakosról

Egy hónapja próbálják Weöres Sándor A holdbéli csónakos című művét az MMIK-ban. A Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház közös produkciójaként létrejövő előadást Harangi Mária rendezi. A premierig még egy hét van hátra, a próbafolyamat már a célegyenesbe fordult. De most tekintsünk vissza az elejére.

Az előadás próbafolyamata még októberben kezdődött. Az olvasópróbán mindenkinek meg kellett ismerkednie mindenkivel, hiszen az alkotók sok helyről érkeztek. A Mesebolt társulatából Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel, a Weöres Sándor Színház társulatából Balogh János, Endrődy Krisztián, meghívott vendégként pedig Csák Zsolt és Janicsek Péter vesz részt a produkcióban. Császár Erika most rendezőasszisztensként segíti a munkát. Tervezőként Boráros Szilárd, koreográfusként Fosztó András, zeneszerzőként Lázár Zsigmond, dramaturgként Gimesi Dóra jegyzi az előadást, a weöresi szövegbe beleillesztett versek szerzője pedig Szabó T. Anna.

Az első próbák egyikén (szó szerint) nagy nehézséggel nézett szembe a társulat, amikor is az oly szépen megálmodott díszletelemet, egy háromkerekű Piaggio-t kellett az első emeleti próbaterembe felcipelni. A kiskocsi teljes életnagyságban fog szerepelni az előadásban, s ezért keményen meg kellett küzdeni a folyosók kanyarulataiban és a lépcsőkön felfelé. De példaértékűen segített mindenki a cipekedésben, aki csak ott volt. A díszletelemek mind mozgatható, több funkcióval ellátott, folyamatos változásban lévő tárgyak, melyeket alaposan ki kellett ismerni. Megtapasztalták, mi mire képes, miből mit lehet kihozni az előadáson, és hogy mivel mit nem szabad megtenni. Természetesen technikai problémákat okozott ez, amik azonban másnapra mindig megoldódtak.

Készültek sorban a jelenetek, emellett a megzenésített verseket folyamatosan tanulták be a színészek Takács Dániel irányításával. Előbb zongorán gyakorolták be a dallamokat szóról szóra, sorról sorra, majd a szólamok együtt a felvett zenei kísérettel teljesedtek ki. A dalokból pedig táncok születtek, alázatos és fáradságos munkával elsajátítva a koreográfiát. Szintén minden emberrel külön foglalkozva kellett a mozdulatokat begyakorolni, hogy a mozdulatsorok mélyen rögzüljenek, és a zene ritmusára minden a megfelelő pillanatban történjen. Természetesen amikor egyszerre zúdult  a színpadra mindaz, amit addig gyakoroltak, a szöveg, a mozgás, az ének kavalkádja néha káosszá vált. A jelmezek és kellékek, bábok megérkezésével is folyamatosan merültek fel a fizikai nehézségek, hogy ennyi minden hol fog elférni a színpadon. Hiszen még a színészeknek is csak két kezük van. A lehetőségekhez mérten alakultak át az elképzelt ötletek, és csodálatos pillanatok voltak, amikor egy-egy jelenet valójában megszólalt a próbaterem rendetlenségében.

Nem titkolható, hogy sok probléma, gond övezte ennek az előadásnak a megszületését. Azonban a kilátástalannak tűnő helyzetekben, amikor nem volt elég idő a próbára, hiányzott egy kellék, a megfelelő ötlet, mindig akadt valaki, aki megoldotta a helyzetet. De megható pillanatok is voltak a próbafolyamat során. Például az egyik hosszú hétvégi próbán az első jelenet végén felcsendült a harmonika-szó, felzengett az ének, megérkezett a torta gyertyával és egy szál rózsa is: a rendezőt köszöntötték születésnapján. Vagy amikor a színészek magukat is meglepve végre sikeresen végrehajtották az akrobatikus tánc-elemeket. Vagy amikor egy drámai jelenet végén mindenkinek csillogtak a szemei. Ez a kettősség, a nehéz és a szép pillanatok váltakozása kísérte végig a próbákat.

Most, bő egy héttel a bemutató előtt már éjjel-nappal zajlanak az előkészületek, hogy minden jelmez, kellék, báb időben elkészüljön, és a színészek rendelkezésére álljon. Az előadás zenei anyagának felvételei pedig zajlanak a hangstúdióban. Félig kész ruhákkal, eszközökkel a legvégső igazításokra várva peregnek már a jelenetek, és mindenki az utolsó, rejtett energiát mozgósítva munkálkodik azon, hogy a premierre minden a helyére kerüljön.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Mesebolt Bábszínház, amikor ennek a darabnak a színpadra állítására vállalkozott. De a próbafolyamat alatt felmerülő gondokon mindig úrrá lettek a színészek és az alkotók, és így megvalósulhat az, amit Harangi Mária rendező megálmodott. A holdbéli csónakos bemutatója november 29-én lesz, a családok kellemes vasárnap délutáni programként 16:00-tól tekinthetik meg az előadást.

 

Győrffy Zsófi

 

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31