Hideg szív ideig-óráig

A Mesebolt Bábszínház legújabb bemutatójáról határozottan állítható, hogy nem csak gyermekeknek készült. Egyetemessége és az előadás megoldásai egy kőszínházi előadás sajátosságait mutatják, sőt a többféle művészeti ág beemelése a megvalósításba egyszerre jelent színházi élményt és egyszerre jelent stílusbravúrt is a zene és a tánc miliőjében (is).

Dicséretes a képi világ annak egyszerűségével és a kihasználhatóságával. A színészeknek számos játékra ad lehetőséget, s ők ezt ki is használják.

A zene élő, annak minden valódiságával, minden egyszeri és megismételhetetlenségével, ahogyan azt most már megszokhattuk a Mesebolt-osoktól. Ott és akkor születik meg, még akkor is, ha ezek éppen előre megkoreografált „hangjegyek” játékai is. Minden hangszer és minden hangszerként használható. Jók a hanghatások is, amelyek végigkísérik az előadást és megjelenítik az erdőt, a kocsmát, de még a lelki rezdüléseket is.

A tánc és a mozgás fontos szerepet kap ebben az előadásban, hiszen ez az egyik mozgatója a főszereplő drámájának. Jól és sarkosan, szinte kifordítva látjuk az erre épülő karaktereket, kiváló beleélési lehetőséget kínálva, az ezzel maradéktalanul élő színészeknek.

No és a játék! Nagyszerűen egyensúlyoznak a játszók egyenként, de csoportként funkcionálva is a komikus és a mélyen drámai helyzetek és szituációk mezsgyéjén, egy pillanatig sem hagyják lankadni a figyelmet. Mély beleérzést követel a nézőktől, innen a csöppnyi félelem, hogy vajon elég-e a drámapedagógiai felvezetés és az előadás után következő beszélgetés feloldó, megmagyarázó ereje?! Bízom benne, hogy igen.

Az azonban tény, hogy újfent egy nagyszerű előadást hozott (színházi) tető alá a Mesebolt Bábszínház, a színészeknek lubickoló szerepeket kínálva, a közönségnek pedig önismereti tréningek ösztönző erejével felérő 50 percet adnak, felkínálva a választás lehetőségét a szív szívszorító szívessége által.

Tessék megnézni az előadást. Mélyen felelősek vagyunk ezen ügyben, s nem csak magunk miatt!

Meskó Krisztián