Ismét szavaztunk. Gazdára talált a No lám!-díj

A Mesebolt társulata minden esztendőben, a színházi évad végén voksol. Mindenki szavaz és mindenkire lehet szavazni. Azt kell eldöntenünk, ki tett a mögöttünk lévő évadban a legtöbbet azért, hogy a bábszínház sikeres legyen, zökkenőmentesen működjön, a nézők elégedettek legyenek, minden tervezett és várt előadás megvalósuljon, s a dolgozók is érezzék, számíthatnak a kollégáik segítségére.

Úgy döntöttünk, hogy Trifusz Ádám érdemli az elismerést. Nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a 10. Színházi Olimpia Bábművészeti Világtalálkozójának rendezvényei sikeresek voltak, gördülékenyen zajlottak. S mellette szervezte a bérletes és matiné előadásokat, a vendégszerepléseket, fogadta a közönséget, fotózott, segített a műszaki munkatársaknak az egyeztetésekben s sokszor a díszletépítésben is, szervezte a fesztiválszerepléseket, gondozta a bábszínház elektronikus felületeit, koordinálta a reklámanyagok elkészítését, kapcsolatot tartott az iskolákkal és óvodákkal, vendégművészekkel, alkotókkal, partnerszínházakkal. Egyszóval nélkülözhetetlen volt a munkája abban, hogy a Mesebolt sikeres évadot zárhatott.

Köszönjük, és gratulálunk!

 

A vaol.hu cikke ide kattintva olvasható.

megosztás

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

június

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30