Júliustól új igazgató a Mesebolt Bábszínház élén

Kovács Géza Blattner Géza-díjas bábművész vezetői megbízatása idén lejár. A fenntartó önkormányzat pályázatot írt ki a szombathelyi Mesebolt igazgatói pozíciójának betöltésére.

Kovács Géza 3 cikluson át irányította a szombathelyi társulat munkáját, újabb 5 évre már nem kívánt pályázni. A kiírásra Csató Kata bábrendező, bábszínész adta be pályázatát. Kinevezését a szakmai bizottság ellenszavazat nélkül támogatta, s a Mesebolt teljes társulata is bizalmat szavazott neki. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése január 25-én döntött, s 2024. július 1-től 2029. június 31-ig Csató Katát bízta meg a színház irányításával.

Céljairól, terveiről - több más mellett-  ezt írja pályázati anyagában:
„Úgy gondolom, hogy most lehetőségem van arra, hogy abból, amit kaptam, vissza is adhassak Szombathelynek, hogy azt a pezsgő kulturális életet, amit megtapasztalhattam a szakmai munkáim során Szombathelyen és a Mesebolt Bábszínház falain belül, biztosíthassam a városnak, a város polgárainak, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.”

 

megosztás

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

június

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30