Mesebolt a Marczibányi téren, majd Debrecenben

A Mesebolt Bábszínház meghívást kapott a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlére, melyre a Michel Ocelot: Kirikou és a boszorkány c. előadással jelentkezett. Az előadást október 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor láthatja a közönég a Marczibányi Téri Művelődési Központban, rendezője Kovács Géza.
Michel Ocelot: Kirikou és a boszorkány
Író, dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Tervező: Trifusz Péter
Mozgás: Nemes Zsófia
Zeneszerző: Takács Dániel
Rendező: Kovács Géza
Szereplők: Császár Erika, Lehőcz Zsuzsa mv., Gyurkovics Zsófia, Takács Dániel mv., Kovács Bálint, Maronics Ferenc mv.
A számos díjjal elismert francia rajzfilm alapján készült előadás főhőse a kis Kirikou. Ez a különleges kisfiú már édesanyja hasában beszél, maga jön a világra, majd azonnal nekifog, hogy megértse és legyőzze a falut sanyargató boszorkányt. A nyugat-afrikai népmesei motívumokból szőtt mese gyönyörű vizualitással, szimbolikus motívumokon, izgalmas fordulatokon keresztül mutat be egy felnövés-történetet. Foglalkozik a közösség és az egyén felelősségének kérdésével az elnyomással szemben, a gonoszság eredetét próbálja megfejteni, egy határokat feszegető, különc, mégis nagyon szerethető kisbabahőssel.
Az előadás Michel Ocelot engedélyével jött létre. (www.hofra.hu)
Szövegközi kép 1
Ezt követően a Mesebolt társulata továbbutazik Debrecenbe, ahol a Vojtina Bábszínház bérletében kerül műsorra a Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske c. előadás. Az előadás rendezője Veres András.
Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske
Rendező: Veres András
Tervező: Rumi Zsófia
Zene: Darvas Benedek és Ádám Rita
Mozgás: Fejes Kitty
Szereplők: Kovács Bálint, Lehöcz Zsuzsa mv., Dér Mária eh.
Zenei közreműködő: Maronics Ferenc
Nemes Nagy Ágnes gyermekversei örökérvényűek. Játékos bölcsességükkel, különös képeikkel, határtalan emberszeretetükkel egy sajátos univerzumot hoznak létre, amelyben otthonosan érzi magát mindenki, aki egyszer már találkozott velük. Különös utakra hívnak bennünket ezek a versek, megmutatják a természet titkos csodáit és az emberi lélek apró rezdülésit. Nemes Nagy Ágnes elvarázsolja a körülöttünk lévő világot, egyszerit és megismételhetetlent teremt a hétköznapiból.
A bábok, a költészet és a zene szívet melengető előadást hoz létre, melynek segítségével a legkisebbek is bátran kalandozhatnak a magyar irodalom e kiemelkedő alkotásai között.
Az előadás létrejöttét támogatta az NKA.
Szövegközi kép 2

megosztás

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31