MESEBOLT BÉRLET 2021-22. / Kisiskolásoknak

MESEBOLT BÉRLET  2021-22.
KISISKOLÁSOKNAK SZÓLÓ ÉVES BÉRLET 4 ELŐADÁSSAL

A Mesebolt Bérlet a már megszokott féléves konstrukciót elhagyva egészéves bérletté változik. Így a 2021-22-es évadban nem 2x 3 előadást kínálunk bérleteseinknek, hanem egy egész évre szóló 4 meséből álló előadás-sorozatot. Ez több lehetőséget ad arra, hogy az esetleges „kényszerszüneteket” kezeljük. És talán a pedagógusok munkáját is megkönnyítjük ezzel, hiszen decemberben nem kell újrakezdeni a szervezőmunkát.

Úgy tervezzük, hogy az első előadást 2021. október 11. után láthatják a gyerekek. Természetesen továbbra is minden időpontot előre egyeztetünk minden intézménnyel.

Ismét arra törekedtünk, hogy a kisiskolások életkorának megfelelő történeteket válasszunk.

Az EMMI Kulturális Államtitkárságától kapott információ szerint jelenleg semmilyen korlátozás nincs, ami nehezítené a színházlátogatást, és nem is terveznek semmi ilyet. Így hát szeretnénk, ha bérletes előadásaink a szokott helyen, a bábszínház kamaratermében zajlanának.

Végiggondoltuk azt is, mit teszünk, ha az osztályok a hatályos rendelkezések miatt nem jöhetnek el hozzánk. Ebben az esetben mi megyünk az iskolákba. Természetesen ügyelünk arra, hogy csak védettségi igazolvánnyal rendelkező társulati tagok találkozzanak a gyerekekkel. (Örömmel tudatjuk, hogy a bábszínház társulatának minden tagja be van oltva.) Persze így módosítanunk kell majd a műsorkínálatunkat: váltunk osztálytermi, vagy akár tornateremben eljátszható előadásokra.

Ha a tanév végéig sem a bábszínházban, sem az iskolákban nem tudjuk lejátszani a 4 bérletes előadást, a bérlet árát az azt megvásárló intézményeknek arányosan visszatérítjük. (Az esetlegesen elmaradó előadások online pótlását nem tervezzük.)

 

A MESEBOLT BÉRLET KÍNÁLATA KISISKOLÁSOKNAK:

Horgas Béla: A fabatkák kertje
Paulik Móni-Vincze Zsuzsi: Lili és a bátorság vagy Michael Ende: Lenka és a tündér (választható)
Szálinger Balázs: Királyok könyve (osztályterem-színházi előadás)
Veres András: Fókaszív – a „Népek meséi” című sorozat része

Előadásaink létrejöttét az NKA, az EMMI és az MMA támogatja.

 

A BÉRLET ÁRA

A bérlet ára: 3800.- Ft
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 27. hétfő
Fizetési határidő: 2021. november 15. hétfő

A fizetés módja:

-       az iskola átutalja a bábszínház számlájára: 10918001-00000129-17360005
-       az iskola szervező pedagógusa készpénzben befizeti egyeztetett időpontban a bábszínház pénztárába

 

KEZDÉSI IDŐPONTOK + CSOPORTOS JELENTKEZÉS

Bérletes előadásaink kezdési időpontjai: 9:00, 10:30, 14:30
Az adott iskolának legideálisabb időpontot a jelentkezésnél kérjük jelezni.
Kizárólag iskolai osztályok, csoportok jelentkezését várjuk, egyéni bérletvásárlásra nincs lehetőség.


JELENTKEZÉS + BŐVEBB INFORMÁCIÓ

Jelentkezni Trifusz Ádám szervezőnél, az alábbi elérhetőségeken van lehetőség:
Telefon: +36205032056
Email: és Továbbá egyéb előadásainkról is itt juthatnak információhoz (pl. egyéb előadások iskolai rendezvényekre…)

 

FACEBOOK-CSOPORTOK

Kérjük csatlakozzanak zárt Facebook-csoportjainkhoz, melyekben korosztályokra lebontva teszünk közzé naprakész információkat:
Csoportjaink neve: MESEBOLTINFO óvodáknak, ill. MESEBOLTINFO alsósoknak.
Facebook-oldalunkon keresztül is elérhetőek ezek a csoportok.

FACEBOOK

Látogassanak el Facebook-oldalunkra, melyen friss hírekkel, galériákkal jelentkezünk nap mint nap: facebook.com/meseboltbabszinhaz

MESEBOLTBABSZINHAZ.HU

Internetes honlapunkon bővebben is olvashatnak aktuális programjainkról, premiereinkről, előadásainkról, továbbá galériák megtekintésére, belépőjegy-foglalásra is lehetőség van.

YOUTUBE

Az alábbi linken kis ízelítőt láthatnak előadásainkból: https://www.youtube.com/user/meseboltbabszinhaz/videos

 

A BÉRLETBEN SZEREPLŐ ELŐADÁSOKRÓL

(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

 

Horgas Béla: A FABATKÁK KERTJE

(A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös előadása)

Horgas Béla a huszadik század magyar irodalmának érzékeny, filozofikus képviselője, aki a gyermekközönséghez is komolyan, elmélyülten beszél, humora intelligens, sziporkázó. Meséi, versei képszerűek, egyszerre hatnak a befogadó érzelmeire és értelmére. Saját világot építget, melynek saját törvényei, saját földrajza, saját flórája és faunája van, még a fizika törvényei is máshogy működnek itt.

A fabatkák kertje bárhol lehet: a kert végében, az árokparton, vagy akár a játszótér sarkán. Lakói bölcsek, csendesek, világukat a szeretet és a szépség irányítja. De - mint oly sokszor - a külvilág megirigyli ezt a boldogságot. Czifra és Czefre, a két rablólány elhatározza, hogy megszerzi a fabatkák kincseit. De van egy kis bökkenő! Ezek a kincsek egyáltalán nem olyanok, amilyennek azt a két rablóhölgy elképzeli…

Aki kíváncsi a fabatkák kincseire, Czifra és Czefre fortélyos terveire és arra, hogy kicsoda Tevepúpja kapitány, megtudhatja a Mesebolt Bábszínház új interaktív előadásából, ráadásul még arra is fény derül, hogy mi a kamillavirág másik neve…

Paulik Móni-Vincze Zsuzsi: LILI ÉS A BÁTORSÁG

(A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház és a Vojtina Bábszínház közös előadása)
(kb. 2x 45 perc = előadás + drámapedagógiai feldolgozó foglalkozás)

Vajon mihez kell nagyobb bátorság: bemutatni egy félelmetes kötéltánc számot a cirkuszigazgató előtt vagy elmondani egy nyomasztó titkot az anyukánknak? A hét éves Lili egy vándorcirkusz izgalmas, különös és varázslatos világában nő fel. Egymás mellett él a kötéltáncos, a bűvész, az oroszlán, a bohóc és még sokan mások. Bizalmas közösség, amelyben mindenki ismer mindenkit. De mi van akkor, ha valaki túlságosan közel szeretne kerülni a másikhoz? Mikor és hogyan lehet nemet mondani valaki közeledésére, főleg abban az esetben ha egy felnőtt és egy gyerek kapcsolatáról van szó? A bátorságot kereső Lili a cirkusz bűvészétől remél segítséget, aki meg is ígéri, hogy varázserejével megadja a kislány számára, amit szeretne. Bátorság helyett azonban egy olyan titkot ad Lilinek, amit nem könnyű feldolgozni, elmondani valakinek pedig igazán bátor dolog lenne. Lilinek minden erejére szüksége lesz, hogy ezen a kötélen anyukája segítségével áttáncoljon, ám ha sikerül neki, életre szóló tanulságokkal gazdagodik.

Michael Ende: LENKA ÉS A TÜNDÉR

Lenka egészen hétköznapi kislány. Szeret iskolába járni, szeret játszani, szereti a szüleit, csak hát… Őszintén szólva nem mindig szeret szót fogadni. Apa és Anya gyakran túl szigorúak vele, Lenka legalább is ezt így érzi. Bizony minden teljesen más lenne, ha a szülők nem lennének annyival nagyobbak! Ki más tudna ebben a nehéz ügyben segíteni, mint egy igazi kívánságteljesítő tündér, Titokzatos Teodóra? Ha egy dühös kislány varázserőre tesz szert, akkor garantált a bonyodalom, az előre nem látható helyzetek sokasága.Michael Ende világhírű meséje különleges, izgalmas bábtechnikák segítségével elevenedik meg a Mesebolt Bábszínház színpadán, sok humorral, némi bölcsességgel, és rengeteg mesélőkedvvel.

Veres András: FÓKASZÍV – a „Népek meséi” című sorozat része

Finn, a legendás fókavadász, Skócia északi partján él, és úgy gondolja, hogy mindent tud a fókákról. Mindig biztos kézzel találja el a zsákmányt, rettentően büszke vadásztudományára. Ám egy szép napon különös látogató érkezik Finn házába, aki meg sem áll vele a végtelen tenger mélységes mélyéig, a fókák birodalmáig.

Vajon mit érez a híres vadász, ha hirtelen fókaként kell élnie mindennapjait? Milyennek tűnik az ember, ha egy fóka szemével nézzük? Végül is kié a tenger? Bizony ezekre a kérdésekre kell hősünknek választ találnia, ha vissza szeretne térni a szárazföldre. A sok izgalmas, humoros, megindító kaland során Finn egészen más szemmel kezdi nézni a világot…

A Mesebolt Bábszínház új előadása egy skót népmese nyomán készült, de üzenete a mának is szól. Van - e jogunk kizsákmányolni a természetet, vagy jobb vele harmóniában élni? A válasz ott rejtőzik mindnyájunkban.

Szálinger Balázs: KIRÁLYOK KÖNYVE – KÖNYV A KIRÁLYOKRÓL I-II-III-IV-V.

(interaktív osztályteremszínházi előadás 1-4. osztályosoknak)

Történelmünk varázslatos, mégis ismeretlen korszaka, amikor az Árpád-házi királyok uralkodtak. A frissen letelepedett magyarság már keresztény országot épít városokkal, várakkal – de a végtelen vándorlás varázsvilágát se hagyta még el teljesen. Igazi csodák és hősies háborúk mellett árulások és kegyetlen testvérharcok dúlnak. Öt részben mesélünk erről a korról: Történetek a Honfoglalásról, Történetek Szent Istvánról, Történetek Szent Lászlóról, Történetek III. Béláról, Történetek V. (Kun) Lászlóról. A gyerekek a bérlet részeként a sorozat egy epizódját láthatják.

A történeteket a komolyságuk természetes megtartása mellett humorral tálaljuk és tesszük fogyaszthatóvá, szerethetővé az általános iskolás korosztály számára. Úgy gondoljuk, ez a kettősség az, amely révén megtapadhat az emlékezetükben ez a néhány igen jelentős történet, és könnyebben válhat belőlük történelmet szerető-olvasó ember.

 

A 25-30 perces előadásokat egy kézműves foglalkozás kíséri, melynek keretében az előadásban látott háromdimenziós könyvhöz hasonlóan a gyerekek elkészíthetik a Szent Korona, a királyi jogar, az országalma, vagy a koronázási palást háromdimenziós papír mását.

 

megosztás

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30