Mesebolt Bérlet 2023-24. iskolásoknak

Kedves Nézőink, Szülők, Pedagógusok!

Kérem, ne lepődjenek meg ha ez a bevezető kicsit személyesebb lesz, mint bármikor a múltban. Miből is fakad ez a személyesség? Abból, hogy nem csupán évadot tervezek, de egyben búcsúzom is Szombathelytől, a Mesebolt Bábszínház igazgatásától. Ez az utolsó évadom a bábszínház élén. 15 éven át vezettem az intézményt, s Önökkel együtt sok izgalmas, szép pillanatot élhettünk át. Köszönöm a kitartó bizalmat, az érdeklődést, a javító szándékú kritikákat, a közös munkát. Önök, elkötelezett pedagógusok és szülők nélkül nem létezne a bábszínház. Köszönet az elmúlt 15 évért!

Terveink

Évados terveink ismertetése előtt szeretném kihangsúlyozni, hogy megújult légkondicionált előadótermekkel várjuk nézőinket. Az MMIK épületének folyamatos felújítása nem akadályozza zavartalan működésünket. Új bejárat nyitását is tervezzük, melyen keresztül közvetlenül megközelíthetővé válik a Mesebolt Bábszínház működési területe. Részletekről internetes oldalunkon olvashatnak.

A következő évadban fő fókuszpontunk a magyar irodalom megjelenítése. Ezen belül is a legnagyobb hangsúlyt Lázár Ervin munkásságára helyezzük. Három meséjét, három önálló előadásban kívánjuk bemutatni. Így tisztelegnénk a magyar gyermekirodalom egyik legnagyobb írója előtt.
Fontos szempont minden évben a kortárs irodalom jelenléte is a repertoárban, s ennek keretében Dániel András (Kicsibácsi és kicsinéni meg az Imikém, Kuflik) ír a Mesebolt Bábszínház számára egy új előadást.
A nyelvvel való játékra teszünk kísérletet az ABC című előadásunkban. Betűkből állnak össze a szavak, a szavak pedig képeket generálnak. Képes szófüzérnek is nevezhetném az előadást, mely segít a gyerekeknek eligazodni a betűk világában. Az alaptól így jutunk el az irodalomig.
Az évad, előadásokon túli, gondolati alappillére: az együttműködés, együttes gondolkodás más társintézményekkel. Hosszú évek óta folyamatosan szövögetjük ezt a kapcsolati hálót, s mára szépen kiteljesedett. Szándékunk tovább erősíteni ezt a hálót, s az eddigi partnerek mellé újabbakat bevonzani. Így a 2023/24-es évadban partnerünk lesz a Kőszegi Várszínház, a Griff Bábszínház (Zalaegerszeg), és a Puck Bábszínház magyar tagozata testvér színházként (Kolozsvár). Ezek az együttműködések nem csupán szellemi értelemben tágítják ki működési területünket, hanem az előadásoknak is újabb és újabb megmutatási lehetőséget biztosítanak.

Az évadbéli találkozást várva, tisztelettel:
Kovács Géza
igazgató

 

A BÉRLETben kínált előadások:
Lázár Ervin: Manógyár
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Lázár Ervin: Hapci király
ABC - animációs játék az ABC betűire

Előadásaink létrejöttét a KIM támogatta.

A 4 előadásos BÉRLET ÁRA:
A bérlet ára:                                                     5600 Ft
Jelentkezési határidő:                                      2023. szeptember 11. hétfő
Fizetési határidő:                                              2023. október 13. péntek

A fizetés módja:
-       az iskola átutalja a bábszínház számlájára: 10918001-00000129-17360005 (Kérésre előzetesen számlát küldünk.)
-       az iskola szervező pedagógusa készpénzben befizeti egyeztetett időpontban a bábszínház pénztárába

Egyéb információk:
-       Kizárólag iskolai osztályok, csoportok jelentkezését várjuk, egyéni bérletvásárlásra nincs lehetőség.
-       Bérletes előadásaink kezdési időpontjai: 9:00, 10:30, 14:30
-       Az adott iskolának legideálisabb időpontot a jelentkezésnél kérjük jelezni.
-       A bérletes előadásokon egyedi belépőjegy vásárlására csak korlátozottan, előzetes egyeztetés után van lehetőség. A belépőjegy ára: 1600 Ft.

JELENTKEZÉS, BŐVEBB INFORMÁCIÓ:
Trifusz Ádám szervező
Telefon: +36205032056
Email: és

ÚJ, NYILVÁNOS FACEBOOK-CSOPORT: Mesebolt Bérlet
Kérjük csatlakozzanak nyílt, tehát bármelyik Facebook-felhasználó által követhető Facebook-csoportunkhoz, melyben igyekszünk minél több információval kedveskedni a szülőknek, pedagógusoknak egyaránt.
A frissen indított nyilvános Facebook-csoportunk neve: Mesebolt Bérlet

FACEBOOK
Látogassanak el Facebook-oldalunkra, melyen rendszeresen friss hírekkel, új eseményekkel jelentkezünk: facebook.com/meseboltbabszinhaz

MESEBOLTBABSZINHAZ.HU
Internetes oldalunkon bővebben is olvashatnak aktuális programjainkról, premierjeinkről, előadásainkról, s a fotógalériák megtekintésére, belépőjegy-foglalásra is lehetőség van.

YOUTUBE
Az alábbi linken kis ízelítőt láthatnak előadásainkból: https://www.youtube.com/user/meseboltbabszinhaz/videos

 

A BÉRLETBEN SZEREPLŐ ELŐADÁSOKRÓL
(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.)

Lázár Ervin: Manógyár

Lázár Ervin klasszikus meséjében Zsuzsika nehéz helyzetbe kerül. Murmura néni vigyáz rá, míg anyukája megérkezik. Nem elég, hogy a néni szigorú és mogorva, de még alaposan rá is ijeszt a kislányra. „Az ilyen engedetlen, nyifegő-nyafogó gyerekeket mind elviszi a Bákász! Elvisz a Mumus! Szólok is a Zöld Lificnek, bizony elvisz!” Bákász! Mumus! Zöld Lific! Ilyen rettenetes dolgokkal fenyegetőzik Murnura néni! Szegény Zsuzsika szörnyen meg is rémül. De vajon léteznek - e ezek a lények? És ha léteznek, tényleg olyan szörnyűségesek? Valóban el akarják vinni Zsuzsikát, vagy össze lehet velük esetleg barátkozni?
A Mesebolt Bábszínház előadásában ezekre a kérdésekre kapunk választ sok humorral és kalanddal. A félelmet le lehet győzni nevetéssel, szeretettel és bizalommal, csak ki kell nyitnunk a szívünket a világra…

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
„- Írjál nekem egy mesét.
- Miről?
- A kacsakirályról meg a kacsa-királykisasszonyról.
- Két kacsáról?
- Igazából nem kacsák ám!
- Hanem?
- Valódi király meg valódi királykisasszony. Csak a gonosz boszorkány elvarázsolta őket.
- Miért varázsolta el őket?
- A szegény Dzsoni miatt.
- Ez a szegény Dzsoni egy angol?
- Dehogy angol! A szegény Dzsoni az a szegény Dzsoni, és kész. Nincsen neki semmije, vándorol a világban, és fütyörészik.”
Így kezdődik Lázár Ervin 1981-ben írt meseregénye, melyben apa és gyereke együtt talál ki egy kalandos és megható, vicces és bölcs történetet. És míg a regény születésének idején egy térben mesélhetett felnőtt és gyerek, negyvenkét évvel később már úgy is tudunk együtt mesét szőni, hogy a világ két különböző végén vagyunk. Mert bármerre sodorjon is bennünket az élet, nagyon-nagyon kell akarni, hogy közösen meséljünk. És nagyon-nagyon kell akarni, hogy a valóságban is jóra forduljon minden.

Lázár Ervin: Hapci király

Van egy ország, ami első látásra olyan, mint a többi. Van szélessége, és hosszúsága, kerülete és területe. Van királya, és a királynak vannak alattvalói. De ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy itt a Nap sem úgy süt, és a Hold sem úgy fénylik, mint máshol. Pedig ennek az országnak a királya a legnagyobb király, aki nem fél semmitől.
– A legnagyobb király, a legnagyobb király. – visszhangozzák az emberek minden meggyőződés nélkül. Amíg a saját pecsenyéjüket sütögethetik, nekik ez megfelel így.
– Nem fél semmitől, nem fél semmitől.
Mind tudják, hogy ez nem igaz. De a félelemről nem szokás beszélni.
– Csak a náthától. – szólal meg ekkor egy kristálytiszta, bátor hang a tömeg közepén.
Jaj annak, aki ebben az országban eltüsszenti magát. És jaj annak, aki ellenszegül. De hát érdemes így élni?
A Hapci király és más Lázár Ervin mesék alapján.

ABC - animációs játék az abc betűire

Nevet a H-hihihi-hahaha. Berreg az R, Cincog a C... Betűk, betűk titokzatos vonalak, kincset érők. Betűország 44 betűt rejteget, s ha sorakozót fúj a gondolat, milliónyi hangon szólnak. S ha a háztető A, pocakos D, a kanyargó S összeáll, máris kész a betűház. A Mesebolt Bábszínház előadása szélesre tárja Betűország kapuit, hogy belépve minden néző megismerje titkait. Animációs játék betűkkel, Bartók Béla Mikrokozmosz c. művére.

 

megosztás

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

június

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30