Meseboltos mindennapok veszélyhelyzet idején

Próbáljuk kivenni a részünket a speciális feladatokból. És próbálunk előkészíteni mindent amit csak lehet, hogy a veszélyhelyzet elmúltával újra a szokott módon folytathassuk, s mielőbb újra élőben láthassák előadásainkat az érdeklődő gyerekek és felnőttek.

Színészeink ezért otthon készülnek. Sajnos el kellett halasztanunk a Tamkó Sirató Károly verseiből készülő „…a földgömböt itt hegyezd ki!” című előadás bemutatóját. (Mi nagyon vártuk már, s bízunk abban, hogy bérletes közönségünk is kíváncsian készült rá). Ha együtt nem is, azért otthon egyedül minden szereplő tovább dolgozik, s a rendezővel és a zeneszerzővel, no meg a színésztársakkal csak telefonon vagy Skype-on egyeztet. Új értelmet nyert az egyéni próba fogalma. Néha eddig is előfordult az életünkben ilyen, de csak akkor, ha valakinek olyan speciális feladata volt egy produkcióban, ami plusz munkát igényelt, s nem kellett hozzá a többi szereplő. Hát most mindenki speciális egyéni próbákat tart otthon.

Szerettük volna egy kicsit megkönnyíteni az otthonukba kényszerülő családok életét is. A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a Minden napra egy „Meseboltos” mese című sorozatunk elnyerte a gyerekek és szüleik tetszését. Köszönjük a bíztató és elismerő szavakat. Ígérjük, folytatjuk. Aki még nem hallgatta meg őket, ne habozzon Facebook-oldalunkon és itt, internetes oldalunkon is elérhetők a linkek.

Felvettük a kapcsolatot a KLIK Szombathelyi Tankerületével is. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy a távoktatás minden pedagógus, minden szülő és minden diák számára emberpróbáló feladat. Ha tudunk, segítünk. Várjuk, mivel bíznak meg minket a szakemberek.

Nem csak a színészek dolgoznak persze.

Zajlik a bábok, díszletek, jelmezek készítése is. Többnyire ezt is mindenki otthon teszi. Így hát sok meseboltos lakása ezekben a hetekben átalakult bábszínházi műhellyé.  Nem csupán a Tamkó Sirató Károly-előadás utolsó simításai zajlanak, hanem elkezdődtek a májusra tervezett Lili és a bátorság című – nagyon különlegesnek ígérkező és sok-sok szempontból nagyon fontos - produkció gyártási munkálatai is.  És igen, a bábkészítő, a jelmezkészítő, a díszletkészítő, a díszletfestő, a színpadmester, a műszaki vezető, a tervező, a szcenikus, és minden gyártásban részt vevő szakember külön-külön dolgozik, telefonon vagy e-mail-ben egyeztet, küldik egymásnak az elkészült elemekről a képeket, próbálnak egymásnak segíteni, hogy majd egyszer megmutathassák a színészeknek az elkészült alkotásokat, s folytatódhasson vagy éppen elkezdődhessen a próba, hogy az újonnan kitűzött bemutató napján a közönség elé kerülhessen az újabb meseboltos bábszínházi előadás.

A többiek, a háttérben dolgozók meg – ahogy máskor is – megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy mindez a lehető leggördülékenyebben folyjék. Ők sem unatkoznak. Nap mint nap kell megoldaniuk olyan problémákat, amelyek nemhogy nem fordultak elő az elmúlt években, de eszükbe sem jutott, hogy lehetségesek.

És van még valami.

Talán sokaknak feltűnt, hogy a város útjait gyakran rója két nagy fehér autó, melyeken a Mesebolt felirat és a színház logója (az a különös emberfej) látható. Most nem kell díszletet szállítanunk, más településekre sietnünk, hogy ott is elkezdődhessen a varázslat.

Egyik autónkkal a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ munkáját segítjük. Senki ne lepődjön meg, ha hétvégén meseboltos autóval érkezik az ebéd, s a volánnál Kovács Bálint bábszínészt véli felismerni.

De akkor sem érdemes furcsálló pillantásokat  vetni Tóth Gusztáv vagy Kocsis József munkatársunkra,  ha a Vásárcsarnokból megrendelt árucikkeket ők viszik ki önöknek a másik bábszínházas autóval egy-egy hétköznap.  Mi így veszünk részt a Vásárcsarnok „Ne cipekedj nagyi!” elnevezésű kezdeményezésében. A program részleteit megtalálják a közösségi oldalakon.

Hát, így telnek a napjaink. Nem unatkozunk mi sem.

De azért el kell ismernünk, mindannyiunknak hiányzik az előadások előtti izgalom, a nézők duruzsolása a lassan megtelő nézőtéren, a játék, a nevetések meg a taps.

Megígérhetjük: amint lehet folytatjuk, s várunk mindenkit!

 

megosztás

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30