NO LÁM! -díj

A Mesebolt társulat évek óta a színházi évad végén szavaz arról, kinek a teljesítményét tartja a legkiemelkedőbbnek.

Minden dolgozó szavazhat és minden dolgozóra lehet szavazni. Az elmúlt esztendőkben így nemcsak színészek, hanem műszaki munkatársak vagy a háttérben dolgozók is kiérdemelték már az elismerést.

A 2018/19-es évadról szóló szavazás megtörtént, s az évadzáró társulati ülésen Kovács Géza igazgató  ismertette a végeredményt.

 

A No lám!-díjat 2019-ben

VARGA BORI bábszínész

vehette át.

 

Bori a második évadát töltötte nálunk. Az elsőt még egyetemistaként, hiszen 2018 júniusában végzett a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar, Színházi Intézet, Színművész szakán.

Kecskeméti, de nagy örömünkre minket választott, s egészen biztos, hogy a következő évadban is Szombathelyen marad. (Reméljük, utána is!)

Hogy ki miért szavazott rá, nem tudhatjuk, hiszen a voksolás titkos volt, s nem kellett indokolni a döntést. De ha felsoroljuk azokat a produkciókat, amelyekben az elmúlt esztendőben láthatta őt a közönség idehaza és külföldön, egészen biztos, hogy mindenki egyetért a díjazással. Sok-sok produkcióban kapott feladatot, s sok-sok szép pillanat, emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez.  Bár nem töltött még nálunk sok időt, de már a társulat meghatározó tagja.

S mi még azt is tapasztaltuk nap mint nap, hogy szorgalmas, hatalmas munkabírású, előzékeny, segítőkész, s mindig mosolygó munkatárs!

 

GRATULÁLUNK!

Tehát az előadások:

Hárs Anna: Tamás könyve (Habermann Annamária azonos című műve alapján), rendezte: Csató Kata

Hanna Januszewska: A gyáva kistigris, rendezte: Kovács Petra Eszter

Jeles András–Oscar Wilde: A boldog herceg, rendezte: Jeles András

Veres András–Grimm testvérek: Holle anyó, rendezte: Veres András

Kolozsi Angéla–Hans Christian Andersen: Pöttöm Panna, rendezte: Veres András

Peer Krisztián: Estimese, rendezte: Janicsek Péter

Lázár Ervin: A hazudós egér, rendezte: Veres András

Václav Čtvrtek: Rumcájsz, rendezte: Kovács Géza

Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek, rendező: Kovács Géza

Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot, rendező: Kovács Petra Eszter

 

megosztás

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

június

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30