No Lám! –díj 2016.

A Mesebolt Bábszínház társulata 3. esztendeje szavaz arról, hogy adott évadban ki az, aki legtöbbet
tett azért, hogy jól működjön a színház, hogy az elmúlt esztendők sikersorozata ne szakadjon meg, sőt
ha lehet, a nehezített pálya ellenére még növekedjen is az ismertségünk és elismertségünk.

Emlékeztetőül az előző évek díjazottjai:
2014. Lehőcz Zsuzsa bábszínész és Kiss Dávid műszaki munkatárs
2015. Dénes Emőke bábszínész.

A színház kollektív műfaj. Bár a közönség csak a színpadon állókat látja, mögöttük, értük, a
produkciók sikeréért nagyon sokan dolgoznak. A nézők az ő munkájukról nem sokat tudnak. Sokszor
észrevétlenek maradnak. Így is van ez rendjén.
Vannak olyan színházak, ahol nem is lehet szavazni a háttérben, a színpadon kívül dolgozókra. Pedig
nélkülük nem lenne előadás. Ezt minden színházi ember tudja.
Nagyon jó tehát, hogy a Mesebolt társulata (színészek, színpadi munkások, műszaki és ügyviteli
dolgozók, vezetőség, egyszóval minden dolgozó) úgy gondolta, két „láthatatlan” munkatárs
érdemelte ki idén az elismerést.

Ruisz Balázs papíron hangosítói feladatokat lát el. De mellette ő a sofőr, ha tájelőadásokra utazunk,
sokszor egyedül látja el a műszaki feladatokat, így világosító és díszletező is egy személyben. Gyakran
színpadot, nézőteret épít, és még a produkciók gyártásában is részt vesz: ügyes kezű festő. Sok-sok
előadás díszlete az ő keze munkáját dicséri.

Trifusz Ádám munkakörét tekintve szervező. No meg nézőtéri felügyelő, a reklám-propaganda, a
médiakapcsolatok és az internetes kommunikáció felelőse, s az előadások dokumentálása is általa
valósulhat meg. Mellette besegít az hozzánk érkező alkotók, művészek ügyeinek intézésébe, az
előadások és próbák előkészítésébe és gyakran a műszaki feladatok lebonyolításába is.

Mindketten ezerféle módon segítik a színház működését, mindig mindenben számíthat segítségükre
mindenki.

Jó helyre került hát idén is a díj!

Köszönjük mindkettőjük munkáját!

Gratulálunk és a következő esztendőkben is számítunk rájuk!

megosztás

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30