No lám!-díj 2022

A Mesebolt Bábszínházban hosszú évek óta hagyomány, hogy az évad végén a társulat szavaz, kinyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a záruló színházi szezonban. Akire a legtöbb szavazatérkezik, megkapja a NO LÁM!-díjat.Mindenki szavazhat, és mindenkire lehet szavazni. Így időről-időre előfordul, hogy nem a színpadonállók vagy a közönség által ismert dolgozók közül kapja meg valaki a kitüntetést, hanem olyan valakitdíjaz a társulat, aki a háttérben tevékenykedik, akinek munkája nem a közönség előtt zajlik.


2022-ben a szavazatok összesítése után kiderült, hogy a Mesebolt társulata
NYULNÉ SZALLER ANITA
produkciós vezető és gazdasági menedzsermunkáját tartja a legkiemelkedőbbnek.
Övé tehát az idei
NO LÁM!-díj.

Anita 2014-ben került hozzánk gazdasági ügyintézőként. 2015-ben, miután a fenntartó önkormányzatmegszüntette az intézmények önálló gazdasági szervezetét, s a feladatok ellátásával a SzombathelyiEgészségügyi és Kulturális GESZ-t bízta meg, átkerült oda. 2017 őszéig csak távolról figyeltemunkánkat, szurkolt nekünk, hogy meg tudjuk valósítani terveinket. Aztán megüresedett egyálláshely nálunk, s - nagy örömünkre - sikerült visszacsábítani.Azóta meghatározó tagja a társulatnak, elismert és nélkülözhetetlen munkatárs, vezető.Pedig feladata sokszor hálátlan. A pénzügyekkel foglalkozik. Meg munkaügyi kérdésekkel. Megpályázatokkal. Meg a dolgozók minden ügyes-bajos dolgával.Mindig mindenkinek segít, nemcsak a munkahelyi feladatokban, hanem a pénzügyekkel kapcsolatosszemélyes problémáinak megoldásában is. Még azt is tolerálja, hogy gyakran nagyon lazán kezeljük ahatáridőket, pontatlanul töltjük ki a nyomtatványokat, elfelejtjük időben leadni a leadnivalókat, sezzel neki nem kis fejtörést okozunk, s a slendriánságunkból adódó gubancok kibogozása neki sok-sokplusz munkával jár.És még arra is van mindig ideje, hogy a színházi összejöveteleire, a premierekre saját készítésű,finomabbnál finomabb, s különleges süteményekkel érkezzen.Még akkor is így van, ha sokszor otthon is, hétvégén vagy a szabadsága ideje alatt is a bábszínházügyeivel kell foglalkoznia, valamilyen pénzügyi válsághelyzetet megoldania, amelyekből akadt bővenaz elmúlt években, s valószínűleg nem kerüljük el őket a következőkben sem.Nem véletlen tehát a díj, s az sem, hogy már másodszor érdemelte ki!Anita! Köszönjük!És gratulálunk!

megosztás

január

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

február

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28