Régi-új alkotók a Meseboltban

A Mesebolt Bábszínház az elmúlt években is arra törekedett, hogy készülő  előadásában együttműködjön a magyar színházi-bábszínházi szakma jelentős és elismert alkotóműhelyeivel, hivatásos színházakkal ill. családi színházakkal.

Hosszú évek óta tart az együttműködés a Kőszegi Várszínházzal, 2013-ban a Budapest Bábszínházzal született közös előadás.  Az elmúlt néhány esztendőben a kecskeméti Tintaló Társulás, a hottói Ziránó Színház és a budapesti Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) is partnerünk volt.

 

A Magamura Alkotóműhely egy “családi vállalkozás”, Zala megyében, Hottón élnek és dolgoznak, tagjai: Boráros Milada és Boráros Szilárd.

A házaspár mindkét tagja Csehországból való. A Prágai Színművészeti Akadémián szereztek diplomát (Milada drámatanár, Szilárd bábtervező szakon).

Milada a Meseboltban tervezőként mutatkozott be. Ő álmodta meg a Nanga, a varázslónő (2012.) című afrikai mese színes, látványos, aprólékosan kidolgozott világát. Szombathelyen először rendez.

Szilárd hosszú évek óta meghatározó  alkotója a Meseboltban születő előadásoknak  Ő tervezője az alábbi produkcióknak:  Suttogó füzesek (2007.), Hoppá-Hoppá( 2009.), János vitéz 52 (2009.), Az égigérő fa (2009), Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi (2010.), Hoppláda (2010.), A legkisebb boszorkány (2010.), Világnak világa (2011.), A vitéz szabólegény (2011.), Holle anyó (2011.), Csillagvitéz (2012.), A gyáva kistigris (2012.), Madarak voltunk (2012.), Plázs – Hurrá nyaralunk! (2013.), Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése (2013.), Vitéz László – Az elásott kincs (2013.).

A Magamura Alkotóműhely részt vesz a szombathelyi közönség számára ugyancsak ismerős Ziránó Színház produkcióinak színpadra állításában (A három kismalac, Karácsonyi csillag).

 

A Boráros házaspár számára nem újdonság a cirkuszi  műfaj és a marionett sem. Egyik első közös munkájuk egy évtizeddel ezelőtt Csehországban éppen egy marionett cirkusz volt.  Egy cseh-spanyol-magyar magántársulat, a Karramato Színház (a szó spanyolul lakókocsit jelent) Fából faragott cirkusz című előadásában együtt dolgoztak. Az előadást Szilárd tervezte, s mindketten részt vettek a produkció előkészítésében, a bábok faragásában, sőt játszottak is az elkészült előadásban, ami azóta is (most már nélkülük) hatalmas sikert arat: 27 országban, több mint 1000 alkalommal láthatta a közönség.

 

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31