Tervek a 2014/2015-ös évadra

Az elkövetkező évadban a nagy klasszikus meséket állítjuk előtérbe: 8 új előadást és 1 új foglalkoztató játékot tervezünk.

Fontosnak érezzük, hogy vissza-visszatérően „meséljünk”, kalandozzunk a hagyományos mesék birodalmában is. Így ősszel az Ezeregyéjszakából fogadunk egy ismert vendéget, Aladdint. Ezt követően a nagy orosz drámaíró, Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek című művét mutatjuk be, amely az orosz népmesék bűvölő-bájoló világába repíti nézőinket. A honi meseirodalom örökéletű piszén pisze mackója, Vackor is ellátogat hozzánk.  Őszi iskolás bérletünk harmadik előadása pedig a XX. századi lengyel költészet és bábszínházi irodalom kiemelkedő alkotójának, Krystyna Milobedzkának A haza című darabja lesz.

2015. tavaszi bérletünk is legalább ennyi érdekességgel szolgál majd, hiszen lesz Wilhelm Hauff mese, Tündér Lala, valamint új mesét ír számunkra Varró Dániel.

Újdonság, hogy középiskolásoknak készítünk osztályterem színházi előadást az Iliászból. S természetesen újabb pöttöm színházi előadással is jelentkezünk.

Az új foglalkoztató játék - kapcsolódva a város programjaihoz - Szent Márton életéből merít.

Az évad végén Jeles András dolgozik majd nálunk. Egy újabb felnőtteknek szóló előadást állít színpadra.

 

Újra lesz Zenés Gyermekszínházi Bérlet iskolásoknak, és megszervezzük az Oladi Mesebérletet is.

Folytatjuk a hétvégi matinékon a más színházi műhelyeket bemutató sorozatunkat. Vendégünk lesz újra Pályi János, a Ziránó Színház, a MárkusZínház, s ellátogat hozzánk a Vaskakas, a Kabóca és a Vojtina Bábszínház is.

 

TERVEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA

Bemutatók

 

Tikirikitakarak - Új pöttöm színházi előadás

-          1-4 éveseknek szóló előadás

-          Író-rendező: H. Nagy Katalin

-          Tervező: Bartal Kiss Rita

-          Szereplők: Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

-          A bemutató tervezett időpontja: 2014. október

 

Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek

-          nagyszínpadi produkció óvodásoknak és iskolásoknak

-          Rendező: Kovács Géza

-          Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

-          Tervező: Boráros Szilárd

-          Zene: Lázár Zsigmond

-          Koreográfus: Fosztó András

-          Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Janicsek Péter

-          Bemutató: 2014. október 26.

 

Krystyna Milobedzka - Falkiewicz : A haza

-          nagyszínpadi előadás iskolásoknak

-          Rendező, fordító: Veres András

-          Tervező: Mátravölgyi Ákos

-          Szereplők: Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

-          Bemutató: 2014. december 7.

 

Kormos István: Vackor az óvodában

-          kamaratermi előadás óvodásoknak

-          Rendező: Csató Kata

-          Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

-          Tervező Tintaló Társulás (Sipos Katalin és Sisak Péter)

-          Zene: Takács Dániel

-          Játssza: Császár Erika

-          Bemutató: 2014. december 7.

 

Hideg szív

-          nagyszínpadi előadás iskolásoknak

-          Rendező: Harangi Mária

-          Wilhelm Hauff művéből írta: Tasnádi István

-          Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

-          Tervező: Boráros Szilárd

-          Zene: Lázár Zsigmond

-          Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel,  Janicsek Péter

-          A bemutató tervezett időpontja: 2015. február 8.

Iliász

-          osztályterem színházi előadás középiskolásoknak

-          Homérosz művéből bábszínpadra írta:

-          Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida

-          Rendező: Schneider Jankó

-          Tervező: Boráros Szilárd

-          Zene: Takács Dániel

-          Szereplők: Kőmíves Csongor, Takács Dániel

-          A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 22.

 

Varró Dániel: Farkaskaland

-          nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak

-          Rendező: Fige Attila

-          Dramaturg: Szabó Borbála

-          Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Lehőcz Zsuzsa

-          A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 29.

 

Szabó Magda: Tündér Lala

-          nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak

-          a debreceni Vojtina Bábszínházzal közös előadás

-          Rendező: Bereczki Csilla

-          Bábszínpadra írta: Khaled-Abdo Szaida

-          Dramaturg: Faragó Zsuzsa

-          Tervező: Miareczky Edit

-          Zene: Márkos Albert

-          Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

 

József és testvérei

-          felnőtteknek szóló előadás

-          Szövegkönyvíró és rendező: Jeles András

-          Díszlettervező. Perovics Zoltán

-          Jelmeztervező: Bánki Róza

-          Zene: Melis László

-          Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel,  Janicsek Péter

-          A bemutató tervezett időpontja: 2015. június-július

 

Bérletek:

Őszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak:

-          Csodalámpa

-          Az elvarázsolt testvérek

-          Vackor az óvodában

 

Őszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak:

-          Csodalámpa

-          Az elvarázsolt testvérek

-          A haza

 

Tavaszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak:

-          Farkaskaland

-          Babszem Jankó (Ziránó Színház)

-          Tündér Lala/ Boldog képek (Vojtina Bábszínház)

 

Tavaszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak:

-          Farkaskaland

-          Hideg Szív

-          Tündér Lala/ Boldog képek (Vojtina Bábszínház)

 

Zenés Gyermekszínházi Bérlet

-          Tündérmese (Honvéd Táncszínház)

-          Boldog képek (Vojtina Bábszínház)

-          Az elvarázsolt testvérek/Tündér Lala/A harmadik hableány

 

Oladi Mesebérlet

-          Dobronka cirkusz, világszám!

-          Farkaskaland

-          A Kishétrét  Együttes interaktív zenés műsora

 

A hétvégi matinék színesítésére meghívott előadások

-          A pincérfrakk utcai cicák (Vaskakas Bábszínház)

-          Ha-Dede (Kabóca Bábszínház)- pöttöm színházi előadás

-          Az égig érő fa (MárkusZínház)

-          Karácsonyi csillag (Ziránó Színház)

-          Vitéz László munkát keres (Pályi János)

-          Babszem Jankó (Ziránó Színház)

-          A fülemüle (MárkusZínház)

-          A három kismalac (Ziránó Színház)

-          A helység kalapácsa (MárkusZínház)

 

 

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30