"Ti meséltek!" / felhívás

Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők, Pedagógusok!

Egy közös játékra, alkotásra hívunk Benneteket, Önöket. Arra gondoltunk, hogy mi, a Mesebolt Bábszínház színészei olyan sokszor meséltünk már a nézőknek, de a nézőink még soha nem meséltek nekünk, egymásnak. Elérkezettnek láttuk az időt, amikor ez a “visszamesélés” megtörténhet. Már csak azért is, mert a járvány kényszerűsége okán sokszor és sokat kellett különböző “kütyüket” használni, tananyagot, leckéket… stb. feltölteni. Profi oktatástechnikus-filmes lett szinte mindenki. Szeretnénk, ha ezt a tudást a közös játékban kamatoztathatnátok.

Válasszátok ki a kedvenc meséteket, s gyakoroljátok be, tanuljátok meg, hogy el tudjátok mondani kamera előtt! Aztán kérjétek meg anyát, apát, nagytesót, hogy ragadjon kamerát, telefont és vegye fel a mesemondásotokat! Ha ez kész, akkor már nem is maradt más dolgotok, mint hogy az elkészült filmet eljuttassátok a Mesebolt Bábszínház címére. Amint megkaptuk a meséket, mi a Télen elindított Mesebolt TV hétvégi műsoraiban bemutatjuk ezeket. Fontos! Nem verenyt hirdetünk, nem osztunk díjakat, csak egymásnak mesélhettek. Örömöt szerezhettek mesétekkel a többi, néző gyereknek, felnőttnek, és ennél nincs semmi fontosabb.

Alább néhány fontos technikai, lebonyolítási kérdésre szeretnénk a figyelmet felhívni!

  • a felvétel legyen fekvő-tájolású (tehát mint a tévék, mozifilmek, stb…)

  • ügyeljetek rá, hogy ellenfény ne tegye tönkre a felvételt (pl. háttérben lévő ablak, olvasólámpa)

  • lehetőség szerint beltérben, csendes helyen rögzítsétek a meséket (pl. zavaró lehet a háttérben hallható tévé, a nyitott ablakon beáramló utcazaj, stb.)

A kész alkotásokat a email címre várjuk.
Ha bármi kérdés merülne fel, ugyancsak ezen az email címen lehet érdeklődni.

Jó szórakozást, kreatív perceket kívánunk!

 

megosztás

december

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

január

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31