Tikiriki-takarak (próbafotókkal)

Különleges előadás készül a Meseboltban! Azt már megszokhatták nézőink, hogy minden évben legalább egy új produkció születik, melyet a legkisebbeknek, az 1-4 éveseknek szánunk.  Az is hagyomány már, hogy havonta legalább egyszer vasárnap délelőtt pöttöm színházi előadást kínálunk matinénkban. Szeretik ezt a gyerekek és szüleik is. Általában elővételben elkel minden jegy.

A szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézménnyel együttműködve most egy olyan játék próbái zajlanak, melyben számítunk a gyerekek és a szülők aktivitására is.

Vagyis nem kell csöndben végigülni azt a 20-25 percet, amíg a színészek játszanak, hanem már az első perctől minden apróság beszállhat a játékba. És igen, a szülőknek sem kell háttérbe húzódniuk, őket sem fosztjuk meg az aktív részvétel lehetőségétől, sőt, el is várjuk tőlük!

Olyan játékok résztvevői lehetnek a hozzánk látogatók, amelyekhez hasonlókkal akár otthon is múlathatják az időt. Ismerős lesz tehát sok minden, de azért mindenben lesz egy kis meglepetés is.

És még egy újdonság! Ezt az előadást nem csak hétvégén, hanem egy hétköznap délelőtt is láthatják az érdeklődők. Arra gondoltunk, hogy azok az édesanyák, akik otthon vannak kicsinyükkel, talán örülnek egy ilyen lehetőségnek is.  Érdemes hát végigböngészni októberi műsorunkat!

Író-rendező: H. Nagy Katalin

Tervező: Bartal Kiss Rita
Szereplők: Lehőcz Zsuzsa, Lovászi Edina mv., Takács Dániel
A bemutató tervezett időpontja: 2014. október

március

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30