Töviskirály a Deszkán
Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően idén is bekerültünk a debreceni XI. DESZKA fesztivál programjába. A fesztivál fókuszában a kortárs magyar dráma áll.
Idén már harmadik alkalommal jutunk be a válogatásba. 2015-ben két produkciót is vittünk Debrecenbe: Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése szólt a felnőtt közönségnek, míg a Madarak voltunk óvodásoknak, ill. kisiskolásoknak. Tavaly ugyancsak egy felnőtteknek szóló előadás volt műsoron: a Jeles András rendezte József és testvérei, mely meghívást kapott 2017 júniusában a Bialystoki Puppets Metamorphoses nemzetközi mustrára is. Idén ismét a gyerekeknek játszunk: Kovács Géza rendező (mondhatni állandó alakotótársával) Galuska László Pállal jegyzi a Töviskirály c. megkapó előadást. Előadásunk március 30-án, csütörtökön 10 órakor látható a Vojtina Bábszínház színpadán.
De álljanak itt a szerző gondolatai:
„A Töviskirály c. mesejáték nem vállal semmilyen közösséget a minket körülvevő világgal, sem a tér, sem az idő tekintetében. Mert a mesék már csak ilyenek. Ugyanakkor – szimbolikus módon – mégiscsak a valóságról közöl fontos igazságokat. Mert a mesék ilyenek is. Mircea Eliade így írt erről:
„Tagadhatatlan, hogy a mesehősök és hősnők megpróbáltatásai és kalandjai szinte kivétel nélkül beavatási mozzanatként is értelmezhetők. Rendkívül fontosnak tartom azt is, hogy amióta csak a mese mint olyan létezik – hogy mióta, az nehezen meghatározható –, a primitív és a civilizált közönség egyaránt örömmel hallgatja, akárhányszor ismételjék is. Ez azt jelenti, hogy a beavatási szertartások – még álcázott formában, mint a mesében is – az ember mélyről fakadó szükségletét kielégítő pszichodráma kifejezési eszközei.”
A mese története tehát változatokban ismétlődik, s eközben „beavat”, nevel, tanít és szórakoztat bennünket. És mindezt eredményesen teszi.
Miért?
A mese befogadása közben az ember úgy tesz szert tapasztalatokra – jó és rossz élményekre egyaránt, hogy teljes szívével képes megélni a jó birtokba vételének örömét, ugyanakkor elkerüli a rossz átélésének fizikai következményeit. Mondhatnánk, hogy a mese sajátos valóság-szimulátor, de sokkal több ennél: a kaland átélésének egyik legrégebbi és legeredményesebb eszköze. Eliade így folytatja a föntebbi gondolatmenetét:
„Mindenkiben megvan az igény, hogy kipróbálja magát veszélyes helyzetekben, hogy megbirkózzon különleges feladatokkal, hogy utat törjön a Másik Világba – és az ember mindezt meg is teheti a képzelet szintjén, ha mesét olvas vagy hallgat.”
A mese nem egyszerűen „szükséglet”, „tanítás”, „világmagyarázat”, mert nem csupán az értelemre, hanem az érzelemre és az ösztönökre is hat: az emberi psziché minden rétegére a napsütötte, lankás régióktól a hűvös, sötét és titokzatos barlangrendszerekig, vörös sárkányok és fekete kígyók lakhelyéig.
A Mesebolt Bábszínház Töviskirály c. meséjén nem kérhető számon a valóság, mivel annak részeként keletkezett. Ugyanakkor – a valóság működésbe lépő szegmenseként – elemeket, fragmentumokat foglal magába, és kapcsolatba is lép azzal: a Töviskirály indái előkúsznak, és belegyökereznek világunkba. A tövisek ott rejtőznek minden emberi mohóság, önzés, az irigység, gyűlölet mélyén; a kerítésekben és szögesdrótokban. A szúrós rengetegek ott növekszenek pusztuló, mérgeződő, elsivárosodó környezetünkben, és a civilizált emberiség lelkében.
De a mesék mindig jól végződnek. Ezzel azt a reményt sugallják, hogy végül való világunk is jobbá, értelmesebbé tehető. Amirok és Tövismadarak köztünk is élnek, vagy éppenséggel mi magunk is Amirrá vagy Tövismadárrá lehetünk, ha van elég bátorságunk és elszántságunk, hogy felvegyük a küzdelmet a Töviskirállyal.”
Ugrás a Deszka 2017 hivatalos honlapjára.