Új bemutatónk: A hideg szív
Harangi Mária, rendező bölcseletet és drámapedagógiát tanult, majd elvégezte Színház- és Filmművészeti Egyetemen a rendező szak zenés szakirányát. Számos musical- és operarendezés és persze gyerekelőadás kötődik a nevéhez Budapesten és vidéken egyaránt. A gyermekszínházi szcéna kiemelkedő alakja, több fesztiválon találkozhattunk vele válogatóként vagy zsűritagként. Harmadik alkalommal dolgozik bábszínházunkban.
Szakmai útja során nem először foglalkozik Hauff Hideg szív című meséjével. Minden bizonnyal azért találja meg újra és újra, mert fontos és nehéz kérdéseket boncolgat a történet: van-e felemelkedés a szegénységből? Jó példaképeket választunk-e fiatalként? Vajon azokra a dolgokra vágyunk, amik valóban boldoggá tesznek majd minket? Tudunk-e helyesen kívánni? Mi történik, ha rosszul döntünk? Van-e visszaút? Lehet-e „szívtelenül” élni?
A fiatalon elhunyt német szerzőt mindenki ismeri sötét, titokzatos meséiről, melynek mindegyike ugyanakkora erővel szólítja meg a felnőtt olvasókat is. Készült színházi feldolgozás a Gólyakalifa történetéből, A kis Mukk meséjét nemrég mutatta be a Budapest Bábszínház, A spessarti fogadóból pedig filmadaptáció készült. Tasnádi István, népszerű színházi és gyermekszínházi szerző közreműködésével született meg a mi Hideg szív történetünk.
Az előadás első állomása egy műhelymunka volt néhány évvel ezelőtt. Ez alkalommal is jelentős szerepet kapott a próbafolyamat során a színészek kreativitása.
Boráros Szilárd, tervező, különleges teret hozott létre, melyben a nézők körülölelik a játszókat. Kevés eszközzel, bábok nélkül, élőjátékkal és egyfajta asszociációs, metaforikus tárgyjátékkal elevenítik meg a mese egyes epizódjait.
Lázár Zsigmond sokadszorra dolgozik bábszínházunkban. A társulat tagjai most is élőben muzsikálnak: aki épp nem szerepel, hangszeren kíséri a jelenetet, vagy az elbeszélést, így folyamatos jelenlét és egy koncentrált közös játék alakul ki.
Tasnádi István így vall a darabról:
„Az ész korában, mikor az ember értékét abban mérik le, hogy hány diplomája, nyelvvizsgája, PHD-ja, DLA-ja van, szerettem volna egy kicsit a szívről beszélni. Mert persze fontos a tudás, amit az agy tárol, de a szív dönti el, hogy mire használjuk (hogy jóra használjuk-e). Az agy fenn trónol, a szív lenn (középen!) csendben dolgozik. A kettő összjátéka adja ki a világgal és önmagával harmóniában élő embert – ha ez az egyensúly felborul, jönnek a kétségek, a hiábavalóság és a céltalanság érzése, a depresszió.
Ez a kétszáz éves történet még bátran beszél a szív fontosságáról. A romantika és a szentimentalizmus az utolsó korszak, amikor az írók még nem szégyellték kimondani, hogy lehetünk akármennyire gazdagok, szépek és okosak, szív nélkül csak szerző, élvező, dölyfös robotok vagyunk. Úgy érzem, manapság különösen fontos, hogy megpróbáljunk átélhető, hiteles módon beszélni erről a reklámok és a bulvár által befolyásolt fiataloknak. Ha szép vagy és fiatal, ha jó cuccaid vannak és menő barátaid, akkor minden oké lesz – állítja a korszellem. Csakhogy rengeteg fiatal él a legtrendibbre nyírt hajjal, zsebében a legújabb IPhone-nal, aki mégis úgy érzi, hogy valami nem oké. Talán nekik is tud segíteni Munk Péter példázata.
Van egy motívum a történetben, amit különösen fontosnak tartok: az érzelmeink elidegeníthetetlen módon hozzánk tartoznak, és nem csak a kellemes fajtájúak, de a félelem, az irigység, a féltékenység, a fájdalom, egyszóval a szenvedés is. Ezeknek identitásképző erejük van, ezeken keresztül tapasztalhatjuk meg magunkat és a világhoz való viszonyunkat, a romantika terminológiájával szólva: a szenvedélyek, szenvedések tüzében kovácsolódik a formálódó emberi jellem. Ezért fontos, hogy hagyjuk a gyermekeinket érezni!!! Hadd legyen néha dühös, gúnyos, indulatos vagy szemtelen – ha ezeket meg tudja élni, csillogóbb lesz az öröme is.”