Véget ért a Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója

A rendezvény hivatalos programjában húsz hazai bábszínház és magántársulat produkcióit láthatták a résztvevők. Bemutatkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem báb és rendező szakos osztálya, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész osztálya is.

A Mesebolt Bábszínház három erős előadással is jelen volt: a Baltasar Espinosa üdülése és üdvözülése című passiójátékunkat szűnni nem akaró vastaps zárta, melyet a szakmai zsűri egyértelmű elismerése követett; a Tíz emelet boldogság c. Gimesi Dóra-mesét Hannus Zoltán remek játéka (és mint később kiderült, a zsűri éles szeme)tette feledhetetlenné; a Dobronka cirkusz világszám c. marionettjátékunk méltó zárása volt a fesztiválnak, hiszen csordultig telt ekkor is a terem mosolygó szakmai közönséggel.

A Magyarországi Bábszínházak Találkozója nem verseny jellegű, a szakmai zsűri értékeli, véleményezi, de nem rangsorolja a bemutatott előadásokat. A Magyar Bábművész Szövetség azonban hagyományosan minden Találkozón átad egy díjat, amellyel társulatokat, színészeket, alkotókat részesít elismerésben.

A zsűri tagjai Prof. Hartmut Lorenz rendező Németországból, Prof. Marek Waszkiel, a poznani teatr Animacij igazgatója, Perovics Zoltán látványtervező, Sebő Ferenc zeneszerző, Upor László dramaturg-műfordító voltak, a szakmai beszélgetéseket Nánay István kritikus vezette.

A díjat ezúttal Hannus Zoltán érdemelte ki, a Tíz emelet boldogság című előadásban nyújtott kimagasló színészi teljesítményéért. Az előadás a Budapest Bábszínház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház közös produkciójaként került bemutatásra.

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31