Vendégek a Meseboltban

Ahogy a minket jól ismerők már eddig is tapasztalhatták, fontosnak tartjuk, hogy a független szférában létrejött előadások legjobbjai megjelenjenek bábszínházunk repertoárján. A korábbi évadokban sem egyszerűen alkalmi előadások fogadása volt a célunk és gyakorlatunk: a független előadók szerepeltek bérletes sorozatunkban is, illetve velük  kooperálva hoztunk létre előadásokat. Szükségét látjuk minden évben ennek az együttműködésnek, mivel olyan magas művészi értéket képviselő előadásokkal találkozik így közönségünk, amelyek erősítik a mi munkánkat. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak iskolai, óvodai csoportjukkal jöjjenek el hozzánk, hanem szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel is. Meggyőződésünk, hogy a közös élmény erősíti a család összetartását, a közösen látott produkciók beszélgetések elindítói lehetnek, újabb közös élményeket generálhatnak.

Éppen ezért a  2013/2014-es évadban  a vasárnapi matinékon a függetlenek rendszeresen megjelenjenek.

Célunk, hogy a szombathelyi közönség megismerhesse  több, számunkra fontos, általunk is elismert bábszínházi alkotó ill. alkotóműhely produkcióit, a Mesebolt Bábszínházétól különböző sajátos  és egyedi színházi világukat. Nem utolsó szempont az sem, hogy mindhárom partnerünk díjak és elismerések egész sorát érdemelte ki előadásaival, színészi teljesítményével.  A meghívandó előadások válogatásakor nem volt szempont, hogy szakmai fesztiválokon díjazott produkciók legyenek, de szinte kivétel nélkül valamennyi kapott egy vagy több hazai ill. nemzetközi elismerést.  Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a bábszínházi hagyományokat tisztelő, de ezzel egyidejűleg új utakat is kereső, korszerű színházak. Ebből a szempontból az általunk megfogalmazott színházi eszmény megvalósítói.

A sorozatban az alábbi előadások szerepelnek:

2013. szeptember 15.
Ziránó Színház: Babszem Jankó  (Ezt az előadást  Hang-Tér-Kép című rendezvényünkön láthatta a közönség)

2013. október 20. 10:00
Pályi János: Vitéz László és a csodamalom

2013. november 10. 10:00
Ziránó Színház: A három kismalac

2013. december  8. 10:00
MárkusZínház: Laci királyfi

2014-ben folytatjuk, az alábbi produkciókkal: 
MárkusZínház: A fülemüle
MárkusZínház:  János vitéz
Pályi János: Órajáték
Pályi János: Vitéz László és a csodamalom
Ziránó Színház: Csicseri történet
Ziránó Színház: Pulchinella kertészkedik

 

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31