Triangulum próbanapló – 2. rész

(Az előző rész itt olvasható.)

A próbanapló első részében a próbafolyamat megkezdéséről, az olvasópróbákról számoltunk be. A következő lépés az előadás létrehozásában az volt, hogy január utolsó hetében elkezdődtek a rendelkezőpróbák. Ez azt jelenti, hogy a rendező (Kovács Petra Eszter) a három színésszel (Császár Erika, Janicsek Péter, Kőmíves Csongor) bevonult a próbaterembe, és a semmiből megpróbált létrehozni egy jól működő világot. Adott volt a darab szövegkönyve és a díszlet, aminek készen lévő részei már állnak a teremben. A feladat egyszerű: le kell rendelkezni az előadást, azaz ki kell találni, hogy kicsoda mikor mit és hol tesz vagy mond. Elvileg ebben ugye a rendező szava dönt, de gyakorlatilag nagyon sok tényező befolyásolja, hogy mi lehetséges egy adott pillanatban a színpadon. Számít a rendező mellett a színész gondolata, a díszlet korlátai, a bábok adottságai, és az, hogy a gyerekek majd megértsék, ami a színpadon történik.

Bábszínházi előadás esetében nemcsak a díszlet előtt látható mozdulatokat és elhangzó mondatokat kell megrendezni, hanem nagyon szigorú rendszert kell kialakítani a színfalak mögött is. Minden marionett-bábnak megvan a maga helye a takarásban lévő akasztókon. S az éppen nem látszó színész sem pihenhet, hiszen láthatatlanul kell segítenie a többiek munkáját a díszlet mozgatásával vagy egy báb kézbe adásával. Ezt a darabot három színész játssza, és szinte szünet nélkül mindenkinek valami dolga lesz a nézők szeme láttára vagy láthatatlanul.

A rendelkezőpróbák természetesen kísérletezésből állnak. Minden apró mozdulatot kétszer, háromszor, vagy akár tízszer kell egymás után megcsinálni. Több variációt kipróbálva marad meg az az egy változat, ami leginkább megfelel a számtalan szempontnak, de ez sem tekinthető véglegesnek. Hiszen általában másnap, amikor újra elpróbálják a tegnap kitalált jelenetet, kiderül, hogy miért nem lesz ez jó így. Nem stimmel az elkészült díszlet, nem érthető a nézőknek szánt üzenet, vagy valakinek éjszaka egy jobb ötlet jutott az eszébe. Minden részt újra és újra meg kell komponálni, hogy végül a lehető legjobb változatban kerüljön a nézők elé.

Az állandó változtatások alól a szöveg sem kivétel. Az olvasópróbán kiosztott szövegkönyv és az előadáson majd hallható szöveg erős hasonlóságot fog mutatni, de sok változás történik a rendelkezőpróbákon a szövegkönyvben is. A felesleges vagy játékkal helyettesíthető mondatokat kihúzzák, megcserélik a megszólalások sorrendjét, hogy izgalmasabb lehessen a színészi játék, és áthelyeznek mondatokat, hogy a nézők jobban tudják követni a történetet.

A Triangulum egy nagyrészt verses szövegű darab, tehát a színészeknek a szövegtanuláskor nagy hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy pontosan megjegyezzék a mondatokat, hiszen a rímek és szótagszámok között nem lehet hibázni. A tegnapi próbán megbeszélt részek szövegét az aznapi próbán már fejből tudták, de sokszor előfordult, hogy a jelenet alatt összekeverték a megszólalásokat, mert közben annyi technikai részletre kellett figyelniük. Ahogy egyre többször lejátszanak egy jelenetet, úgy a szöveg is egyre jobban beépül a színészek fejébe.

A rendelkezőpróbák eleinte úgynevezett próbakellékekkel, próbabábokkal zajlanak. Amíg nem készülnek el a végleges tárgyak, addig méretben, formában nagyon hasonló dolgokkal kell helyettesíteni azokat. Régebbi előadásokban szereplő bábokkal játszották a marionett-bábos részt. A maszkokat, táblaképeket, pálcás síkbábokat kartonpapírból kivágták, és ideiglenesen azzal próbáltak. A díszlet építése és festése folyamatosan zajlik, s az éppen elkészült elemeket próba előtt vagy után felszerelik a próbateremben álló díszletszerkezetre, így most már szinte teljes egészében összeállt a színes látványvilág.

Sajnos betegségek tizedelik a csapatot, így pár napos kényszer-pihenőket is be kellett iktatni a próbák közé, de két héttel a bemutató előtt lassan a rendelkezőpróbák végére érünk, s kiderül minden mozdulat és mondat helye és ideje.

 

Megígértük, hogy mindenről beszámolunk, ami az előadás születése alatt történik, így a műhelyek titokzatos világáról is. A próbanapló következő részében például a bábok készítéséről, a díszlet gyártásáról olvashatnak. A Triangulum bemutatója február 21-én lesz.

 

Győrffy Zsófia

 

megosztás

április

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

május

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31